Egybeforrva - Euterpéhez

 Mondd, leszel-e a múzsám,

 rezdülés estéim átsejlő blúzán,

 hajnalban pisla lámpafény,

 mielőtt a Hold lábra kél, 

 kacér szellő a vállamon, 

gödröcske durcás államon, 

fülcimpán csókok ujjbegye,

 bűnömre az Úr kegye,

 vagy inkább imám szólama,

 kórusból (ki)csengő szózata,

 koldus költőnek falat kenyér, 

ellenségének nyitott tenyér? 

Ó, legyél a csend! A végtelen. 

Helikon csúcsán védtelen

 alvó tudatom kútfeje, 

ha bőrömön átfut a bús zene. 

 Legyél a szóm, ami átitat 

embert, világot, s lám áhítat 

cseppen ajkamról eléd. 

A remény, hogy Isten malmából erény 

 szitál fejünkre port, kevés,

 hát sok kishitű költő téged kér: 

Húzd öledbe ez árva főt, 

vezesd kezét, ezt várja ő. 

 Ne hagyd magára, légy támasza,

 magányos cédrusnak ágyasa.

 - Fuvoládról, ha dallam száll, 

emelj magadhoz,olvadj rám! 

 2011.07.04. Zsefy Zsanett

Károly Nyárády:Hajnali Tangó

Ha próbáltad valaha hajnalban

 Tangóba fojtani testedet, akarva-akaratlan 

Akkor tudod, milyen az, mikor a szerelmed 

csúcsra lépik, s életre pattan te veled! 

 Derekad feszes, s büszke a fejed

 tartása és lépésed is délceg 

Nődet tartod feszesen, ki lépésed 

Követi hűen, a parketten most veled!

 Egybeolvadva fordul, pörög neked

 Rózsaszállal ajkai közt incselkedik veled 

Elkapod, megfordul, és itt van előtted

 Izmos teste rándul, tudod, ő most tied! 

 Dalra kelve sírdogál harmonika

 Benned van és ég fél Argentína

 Persze akkor, ha lenne hely, s elférne még!

 Tüzes nőd mellett, aki a parketten úgy ég! 

 Vén zongorista mosolyog, s ujjai futamra szaladnak

 Lábaid lendületet vesznek, s hatalmast lódulnak 

Hűséges nőd veled rándul, s forró teste tapad, izgat

 Lakkcipője koppan, tűsarka kattan, s padlót koptat 

Fordul utánad, ahogyan a dal ritmusa pörög-ugrat 

Szemed lehunyod, s érzed, kifordulva teszi 

Miközben rád bízza magát, s testét elereszti 

Tudja, kiben bízhat, te vagy ringben férfi 

Tartod mint kincset, míg a ritmust tartja 

Húzza hűen zenekar, s ő szemét behunyva

 Karjaidban akar lenni, nem figyel ő másra!

 Szédítő tangót lejt veled szíved választottja!

Wass Albert:A világ szép és jó

A világ szép és jó. Csillagok, virágok, fák, kék egek és esős éjszakák, a mosoly embertársunk arcán, a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan -mindez így együtt a világ. Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök. Ha olykor-olykor úgy érzitek,hogy sötét árnyak vesznek körül,jusson eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban nem egyéb,mint a fény hiánya. Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és minden egyébtől, ami megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és jobb lesz a világ, amelyben éltek.

Tudod arra gondoltam...

Tudod arra gondoltam, az élet színház, de csak az egyik fele az, a másik a valóság, hogy az ember játssza, vagy éli, maga választja ki… a színház az könnyű és bohókás, a siker, a taps érte jár, de az elültetett mag nem kell ki soha, s ha lemegy a függöny, az űr ott marad… igaz, nincs komoly következmény, új nap, új darab, de aki színészként, darabok szereplőjeként csinálja az életét, az valójában nem él… az igazi élet nagy odafigyelést kíván, ott az örömök, a fájdalmak valódiak, ott minden a mélyről, a lélekből jön, és minden oda megy, a fájdalom, az öröm is addig hatol... gondolja meg jól, mielőtt valaki vele szóba áll, mert vele lehet ajándék minden lépés, de ha az ember mégse hallgat rá, az maga a pokol… lehet része minden a játéknak, s lehet mélyről jövő, örök érvényű, valódi: semmivé lesz, ami a darabban történik, de ami a lélekből érkezik, a lélek munkája az valódi alkotás, a kívülálló, ha a színész jó, a kettőt összetévesztheti könnyen, de a becsapott mégis az igazán, aki becsapja önmagát, nem vesz részt a valódi életben, ami végzetes veszélyeivel együtt nem játék, de ha az ember követi utasításait a léleknek: valódi ajándék.

Rád emlékezem...

Fájdalmas arcú, tettető madonnám,
Kiről epedve annyiszor daloltam
S akitől csókot sohasem raboltam,
A te emléked elszállott ma hozzám.

Füstös kávéház asztalánál ültem,
Valami fojtó mámor szállt agyamra,
Dehogy hallgattam víg muzsikahangra,
Ott ültem némán, csendben, elmerülten...

Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta,
Sűrű, nehéz köd fogta át a lelkem,
Szívemre lelni nem tudok azóta...

De mikor vád lett a cigány vonója
S vádolva, sírva zokogott a nóta:
Rád emlékeztem s a szívemre leltem...

Ady Endre

Mint jó szót a mostohák

Bambán, mosolyogva ébredek,
 mint aki kábult
 Szédülök, elszálló percekért élek.
 Tenyered vonalai nevetnek, -
 kergetik egymást szemeden az árnyak.
 Tested a takaróm, s fehérlik.
 Lassan kinyílnak bennem a mélyrezárt vágyak.
 Bőröd pórusain át lélegeznek a fák.
 Combjaid szorítását kívánja testem,
 mint jó szót a mostohák.


Szomorúfűz

Még mindig

 Már többé nem találkozunk; 

még vissza-visszatérek hozzád gondolatban

 - bár mások előtt rólad nem beszélek: 

ott élsz minden kimondott szavamban.

 Bennem élsz mert feloldódtál 

dacos testem idegszövetében, 

és minden percben újra perbe foglak 

és minden percben visszahódít énem. 

Próbáltalak már másban felfedezni - 

van úgy hogy néha csal a szem - 

nem élhetsz másban, 

sehol senki 

nem tud 

meghamisítani nekem.

 Kereslek mégis minden nőben, 

kutatlak térben és időben

 reménytelenül 

Lackner László

Kicsiből éled...

Kicsiből éled... 

Lelkem asztalát,

 Isten előtt terítem meg, 

hogy minden morzsáját 

magával vigye 

zarándokútjára a Fény,

 s ha holnap is a szeretet

 örököse lehetek,

 mentsváram lészen 

„a kicsi is éppen elég," 

mert befoltozza a lét 

kopott lényegét. . 

/Forró Hajnalka/

Utánad

...hogy van-e élet utánad?

Nincs.

Oda minden levegőm.

Sodródok kábultan,

konok lábak elé omlok

remegőn.

Elsírtam minden utolsó

könnyem,

felfaltam összes szeretőm.

Lelkedbe kapaszkodva,

de nem remélek.

Nélküled holtan élek.

Serfőző Attila

Nem a szívemet takarja majd szelíd mosolya

félek: fogom-e még hallani

egyre halkuló sóhajod

mert tizenkét napja

már csak a telefon susog helyetted

az is csak akkor ha én hívlak fel

te egyszer sem kerestél…

félek: fogom-e még látni egykor ragyogó arcod

vagy költözöm valami titokzatos égi tájra

hol nem találnak rám a nappalok éjjelek

félek: átölelhetlek-e

még szorongás bűntudat nélkül

megtanulod-e

hogyan kell megbocsátani szeretni

félek: gyűlölnöd könnyebb leszoknod róla

nehezebb és visszavonhatatlanabb

mint bármely élvezetről italról

kávéról cigarettáról drogról…

félek: a bárányok közé farkas somfordált

a búza közé konkoly gyom bogáncs

félek: „a köldökig érő pipacs-tengerben gázolva”

már meg sem próbálok átjutni szerelmedért

mit régebben naponta megtettem volna

mert kiszáradni látszik

medre durva kövek olcsó kavicsok

horzsolnák véresre mezítelen talpaim

félek: kereszten fogom végezni fejjel lefelé

mint Péter apostol önként fogom kérni józanul

tisztán félelem nélkül nyakamban Mária a medálon

nem a szívemet takarja majd szelíd mosolya

hanem nyugodt égtiszta megbékélt szent homlokom.

Ketykó István