Tudod arra gondoltam...

Tudod arra gondoltam, az élet színház, de csak az egyik fele az, a másik a valóság, hogy az ember játssza, vagy éli, maga választja ki… a színház az könnyű és bohókás, a siker, a taps érte jár, de az elültetett mag nem kell ki soha, s ha lemegy a függöny, az űr ott marad… igaz, nincs komoly következmény, új nap, új darab, de aki színészként, darabok szereplőjeként csinálja az életét, az valójában nem él… az igazi élet nagy odafigyelést kíván, ott az örömök, a fájdalmak valódiak, ott minden a mélyről, a lélekből jön, és minden oda megy, a fájdalom, az öröm is addig hatol... gondolja meg jól, mielőtt valaki vele szóba áll, mert vele lehet ajándék minden lépés, de ha az ember mégse hallgat rá, az maga a pokol… lehet része minden a játéknak, s lehet mélyről jövő, örök érvényű, valódi: semmivé lesz, ami a darabban történik, de ami a lélekből érkezik, a lélek munkája az valódi alkotás, a kívülálló, ha a színész jó, a kettőt összetévesztheti könnyen, de a becsapott mégis az igazán, aki becsapja önmagát, nem vesz részt a valódi életben, ami végzetes veszélyeivel együtt nem játék, de ha az ember követi utasításait a léleknek: valódi ajándék.