Éjfél régen elmúlt. Némaság van körülöttem, a szobában félhomály, csak a fények világítanak itt-ott a szobában. Hallgatom a kinti neszeket. Nem jön álom a szememre, hiába burkolózom be a takarómba. Nagyon feszült, ideges állapotban vagyok az utóbbi időben. Az egész életem felborult. Az álmaim, a vágyaim elszálltak. Álmaimban mindig Veled vagyok, mégis – most is egyedül, hisz Te olyan távol vagy tőlem – és ez már nem csak fizikálisan. Gondolatban messze járok, - elkalandozom. A szerelemről, - a szerelmünkről gondolkodom.
Behúzódom a falhoz, mintha itt lennél mellettem. És várlak, várlak, hogy érezhessem ölelő, óvó kezed melegét, - hogy érezhessem csókjaidat, érezhessem szerelmedet. Izgalom tör ránk, - csendben figyeljük egymást … Szemeink beszélnek helyettünk – csak szívünk dobbanása hallatszik a csendben. Érezni akarlak, érezni csókjaidat, forró leheletedet nyakamon, ami megborzongat… Gyengéden simogatjuk egymást. Nyugalom, csendes boldogság járja át testünket. Karjaidban melegség jár át – elringat az édes gondolat. Lassan kúszok az álom és az ébrenlét határán. Csukott szemeim mögött csak Téged látlak. Kezem nyújtom Feléd, - de nem érlek el, hogy megsimogathassalak. Szemem kutatja szemed, - szólnék, de nem jön hang a torkomból. Csak az arcomon legördülő könnyeket érzem. Vágylak!!! Annyira vágyom utánad. Te vagy kire mindig is vágytam. Mikor lesz, hogy csókodra ébredek, - mikor lesz, hogy Veled lehetek, hogy együtt lehetünk. Fázom, sötét és hideg van Nélküled. Arcod itt van velem – álomutamon elkísér, - de ismét Nélküled ébredek ---
SZERETNÉK VELED FELÉBREDNI A HAJNAL TÜNDÖKLŐ FÉNYÉBEN!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése