Hideg a szél, a föld újra fázik,
takaróját a tavasz ellopta,
belopódzott, de már elenyészik,
reményét csalfán kínálta.
A bolyhos, vastag fellegekben
már gyűlik újra a holnapi hó,
s a világot ismét elborítja
a puha, fehér takaró.
A tavon pattogva hízik a jég,
és kopasz ágakkal a parti fák
karmolják a nehéz felleget,
a tavaszt rügyeikkel várták.
Tejszínű köd kúszik a tájra,
s furcsa formát vesznek fel a tárgyak,
egyre szűkülő látóhatárban
úsznak ismeretlen árnyak.
A téli világ zordan fogva tart,
nem látlak téged ködbörtönéből.
Egyedül maradtam. Talán végleg
eltűntél életemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése