Azt gondolod, hogy a kínok kínját állom, hogy mennék feléd, hogy bilincsek kötnek, hogy rabja vagyok valaminek, amin csak túl kell lépnem, hogy meg kéne ráznom magam, és mint a mesében, lerázni mindent, mi akadályoz. Igen láncaim vannak, sokáig selyemből voltak, de az eperfát én ápoltam, a hernyót én tápláltam, mert vágytam erre a kötelékre. Bilinccsé akkor vált, mikor megszerettelek, de ez a bilincs mégiscsak a szeretet bilincse. Hogy, hogyan képzelem, hogy, hogy szeretnék élni veled, és, megmaradni az általam választott kötelékben? Úgy, hogy titkolni a szerelmet, egymás előtt titkolni, hogy azt játszani ez csak szeretet, szeretet, amelyik megengedi a közelséget, a hosszú sétákat és beszélgetéseket, hosszú hallgatásokat, amiben benne van a tilos szerelem némasága, ha fáradt vagy, hogy nálam megpihenhess, ha szomjas vagy szomjadat vízzel oltsam, ha lázas vagy hideg kezemmel homlokod hűsítsem. Ha fázol betakarjalak, ha eltévedsz az élet sűrűjében. Társad szeretnék lenni, menedéked…
.kaktusz
