Kodály Zoltán: Esti dal / Evening song / Nachtlied




Jó éjszakát!
Erdő mellett estvéledtem
Subám fejem alá tettem.
Összetettem két kezemet,
Úgy kértem jó Istenemet:

Én Istenem adjál szállást ,
Már meguntam a járkálást,
A járkálást, a bujdosást,
Az idegen földön lakást.

Adjon Isten jó éjszakát,
Küldje hozzánk szent angyalát,
Bátorítsa szívünk álmát,
Adjon Isten jó éjszakát!

Ahány csillag van az égen,
Ahány fűszál van a földön,
Jézus annyiszor áldassék,
Szűz Mária tiszteltessék.
Kodály Zoltán

Ülj ide mellém

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

Csukás István

Szeretlek

Szeretlek
- csak így egyszerűen...
Oly természetes szerelemmel,
ahogy a hóvirág szirmait
kacéran bontogatja a februári nap,
s a telet elzavarja a tavasz.

Ki kényszeríthetné a sejteket arra,
hogy ne osztódjanak,
s többé ne érezzem érintésed
nyomán a dallamot, melyet
bennem játszanak?
Elmondhatnám, ha volnának szavak,
hogy ölelő két karodban
olyan a csend, hogy
csak a gondolataink suttognak.
Kiálthatnám, hogy mindenki hallja meg,
milyen az, mikor röpít egy érzés,
mint tollpihét elragadó fergeteg,
milyen az, mikor melletted ébredek,
s végtelen kékség tölti be a lelkem...
Két szemem íriszedben fürdik,
s veled zuhan a csillogó mélybe.
Szeretlek
- csak így egyszerűen....

Lõrinczi L. Anna

Ha szomorú vagyok

Ha szomorú vagyok, mert messze vagy,

És mert nem mondhatom el senkinek,
mi az, ami fáj,
akkor szoktam a magányt megkeresni.
Elbújunk mi ketten, hogy ne lássák,
hogy ne lássák, és hogy másnak ne fájjon,
ami nekem.
Hosszan elnézem a felhőket, társainkat,
nekem és a magánynak,
akik hol borúsak, hol vidámak,
pont úgy, mint én.
Elnézem, ahogy úsznak az égen,
és úgy hiszem szavak nélkül is értik,
mit érzek, mert vígasztalnak.
Kedvemért átengedik a napsugarakat,
együtt járnak vidám táncot,
és hol ezüstté, hol meg napszínűvé festik
a fák szél borzolta leveleit.
Ettől a kedves bohóságtól
mosolyognom kell,
kisimul bennem a világ,
fényt kapnak és feloszlanak,
az én belső felhőim is.

.kaktusz

Hányszor még?

hányszor hagysz még el
amíg én is belátom
nincsen helyem a világodban
eltévedt holdja vagyok
a hozzád vonzó hatalmas erőnek
nekiverődöm a csillagszilánkoknak
nem tudok visszatérni
szétzilálódott pályámnak
nincsenek többé kiszámítható törvényei
zuhanó sodródás ez már
amely a pusztulással ér véget
de nem tudok mást mint csodálni
hogy megtörténik velem
a halál is.

Nagy István Attila


chris norman some hearts are diamonds original video produccion dieter bohlen

Vigasztalanul

ültem már
kihalt árkádok mocskában
a legmélyebb függésben
és láttam már kifordulni a világot
mind a kilenc sarkából
talán ezért marad
bennem örök zene a magány
és cél nélküli utazás
az órák körül tekergő idő
lépni kéne...tovább
vagy negyedszer is megszületni.

Csurai Zsófi

Mikor megláttalak

Mikor megláttalak,
szerelembe öltöztem,
hogy díszes ruhámban
neked tesselegjek,
s most oly boldogan
röpülnék feléd,
ha hívnál…
mint a szabad égen
szárnyaló madár.

Ha nem vagy velem,
olyan leszek,
mint remegő falevél
a gyenge ágon,
mit lenget az őszi szél
s ki fohászkodva
várja, hogy szelíd
napsugarad melege
körülölelje.

Nem engedhetlek el.
Éltem nedűjét
belőled merítem,
ne hagyd, hogy kiszáradjak,
e szomjúságtól meghalok.
Szeress! Szoríts!
És fogd a kezem.
A magány léket hasít
minden lélegzeten.

Ne félj hát…
Sorsodnak rögös,
szűk csapásán
mögötted lépkedek.
Oly szorosan átölelve,
hogy eggyé válok veled,
s önmagad
pusztító, vad szellemétől
megvédelek.

Maradj velem.
Ékes ruhám
díszei mögött egyszerű,
szerető szívem dobog
s két kezem puha
párnáin mindig
megpihenhetsz
csak hagyd, hogy
szeresselek.

Arany-Tóth Katalin

Reményik Sándor: Az én békességem

Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon,
S szívembe egyszer az a béke szállna,
Amelyre szörnyű szomjúsággal vágyom: -
Előbb elzárnám a láda fiába.
Tűnődve rajta, hogy ez hogy esett,
Trónolnék vele a világ felett.
Nagy-óvatosan körültapogatnám:
Hogy hát igazán, igazán nem álom?
Nem riasztja el első mozdulásom?



De aztán végigvinném a világon:
Testvér, testvérem, rokonom, barátom,
Itt, itt a béke, itt van aranytálon!
Itt, itt van mindennek a megoldása,
Szűnjön szívetek szünetlen sírása!



És elrendeznék mindent olyan szépen:
Nem volna sokkal szebb az üdvösségben.

„A rosszkedvű ember megmérgezi a levegőt jelenlétével. Fuss tőle. S minden olyan helyről, ahol rosszkedvűek élnek.
Minek lakjunk siralomházban, ha nem vagyunk elítéltek?”

Gárdonyi Géza

Téged néztelek...

Téged néztelek,
ahogy fátyolosan homályossá
váltak körvonalaid.
Délután volt már
és az is a végére járt,
de az ablaküvegen még
belopakodott némi fénysugár.
A fotel karfáján tétován megállt
majd kezedre ugrott
és kicsit ott ragadt...
Ó áldott, fennkölt pillanat.
Felfénylett bőröd
és mintha átlátszóvá vált volna.
Halványan kirajzolódtak az erek.
De már ment is tovább a fénysugár
már vissza is húzódott
az udvarra és tovább,
majd elnyelte a határ,
a lebukó Nap vitte már.

Téged néztelek,
ahogy alakod elmosódva
oldódni kezdett.
Szinte elkeveredtél a homályban,
lényed kezdte betölteni a szobát.
Már Te voltál a polcokon,
a falak körül,
a szőnyegeken,
felemelkedtél és
körbe lebegted lazán
ölembe ejtett kezem,
és megérintetted arcomat.
Fülemben hallottam lélegzeted ritmusát
és ez a lélegzet
az élet dalává vált bennem.
Az asztal fénylett még kicsit,
ahogy lapján megcsillant valami,
ott felejtett napsugár
vagy szemed fénye talán...

Téged néztelek...
Ahogy elképzeltelek
úgy láttalak most,
hiszen valós képet
már nem festett a fény
és elenyészett a sötétben
minden ostoba tény.
Csak álmaim rajzolták képedet agyam
tisztán látó retinájára.
Nem volt nehéz,
hiszen éreztelek minden érzékemmel.
Csupán pár méter volt közöttünk
és a sötét, a látást elnyelő,
az érzékeket ébresztő jótékony sötét.
Téged néztelek,
s bár késő volt már
s a szobában nem volt semmi fény
én mégis láttalak...
Szeretetem csendjében jöttél felém.

Komáromi János

Sebő együttes - Úgy néztem