Egyszer talán

Egyszer talán az is egy ilyen örömteli pillanat lesz nekem, ha meglátlak, amint éppen a tükörbe nézel, és azt látod, amilyennek elképzeltelek.

.kaktusz

Reményik Sándor: A MENEKÜLŐ

Ha menni kell, magammal sokat vinnék.

Az egész édes, megszokott világot.

Rámástul sok, sok kedves drága képet

és egy pár szál préselt virágot.

Vinnék sok írást, magamét, meg másét

sok holt betűbe zárt eleven lelket

s hogy mindenütt nyomomba szálljanak:

megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam

hintám, amelyen legelőször szálltam

a keszkenőm, mivel rossz másba sírni

a tollam, mert nem tudok mással írni.

Vinném a házunk, mely hátamra nőtt

az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!

Én Istenem, mi minden futna át

gyötrődő lelkem alagútjain.

Olvasgatnám az ablakok sorát

simogatnám a fecskefészkeket

s magamba színék minden verkliszót

mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének

az ajtók mind, és mind a pitvarok

szeretnék mindent, mindent magammal vinni

és mindent itt hagyok.

Aranylevelek a síron

Arcom előtt a virágözön,

s a gyertyatenger összefolyt,

míg sírok között bóklászva

kerestem egy régi mosolyt.

Mélázgatva szeltem át

gondolatban évtizedeket,

miközben szemem előtt

ezer mécses lángja égett,

sziporkázva, fényesen,

mint emlékeimnek díszlet...

Sokára találtam meg sírod,

de annál hamarabb

azt a réges-régi hangot...

Mindig szeretted az ősz színeit,

s ahol most pihensz, mindent

aranylevelek tömege borít...

Míg kerestelek, átéltem

mennyi közös élményt és

sírós-nevetős kalandot,

mely már a múlt... s eszembe

e pörgő világban, hiába,

ritkábban jut...

Könnyekkel sír a gyertyaláng,

lassan indulok. Lábam alatt

aranylevelekkel borítva

kanyarog a temetői út.

Magdileona

Mácz István: Szíveket gyűjtök

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret. Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.

Te mit gyűjtesz?

Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér. A szív jelkép. Az embert jelenti. Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.

Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember. Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember. Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám. Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá. Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget. Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?

Szíveket gyűjtök.

Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt. Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.

Szíveket gyűjtök.

Szívem tele van. Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak. Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

Az igazi férfi

"Az igazi férfi játszik,nem rohan ajtóstól a házba,lassan közelít és puhán vadászik...csak úgy,mellesleg megérint..mögénk lép...a nyakunkba csókol...a tenyere a tenyerünkbe szikrát csihol....az igazi férfi nem siet...tudja hogy idő kell a vágyhoz,megvárja szépen míg megszűnik körülöttünk a világ és már csak őt látjuk..már csak azt akarjuk...nem elveszi...odaadjuk...nem eltűrjük hanem befogadjuk...az igazi ölelés visszafogott,úgy kúszik végig a testen mint a napfény,lassan és puhán..időt hagyva a vágynak,hogy növekedjék..nem kell hozzá más csak egy férfi..aki szeretni tud..s egy nő aki hagyja hogy szeressék..."

Wass Albert : Erdélyi hitvallás

Uram, én hiszek Tebenned, egy örök Istenben,

és hiszem azt, hogy igazságos vagy,

bár emberi elmémmel megérteni nem tudom

igazságodnak szörnyű módszerét.

Hiszek jóságodban is,

bár szemem csak gonoszat lát,

amikor Erdély felé tekint.

Mint Szent Fiadat hajdani időben,

ma népemet feszítik keresztre

az istenkáromló gonoszak.

Júdások árulják el naponta,

rongyain martalócok osztozkodnak,

s a Nyugat farizeusai szemforgatva fordulnak

másfelé, hogy kínjait ne lássák.

Szeretlek, Uram-Isten, a Szentírás parancsa

és hitem kívánsága szerint,

de szeretem a népemet is, Uram,

szegény elesett erdélyi magyar népemet,

s bocsáss meg nekem, Uram,

ha népem felé ma hangosabb, fájóbb,

lelkesebb és türelmetlenebb bennem

ez a szeretet talán, mint Tefeléd.

De lám, Te hatalmas vagy, uram,

mindeneknél hatalmasabb,

míg ők szegény bús erdélyi véreim véresen

és mezítelenül fetrengnek a világod porában,

mindenkitől elhagyottan,

s bizony őnékik ma nagyobb szükségük van

az én szeretetemre, mint Teneked,

ki Minden Világok Ura vagy.

Azt is tudom, Uram,

hogy minden ember egyforma Teelőtted,

bármilyen nyelven imádkozzon is,

vagy káromoljon. Bevallom azonban,

hogy az én szívemben elfogultság lakozik,

és ma csak az testvérem

nekem ezen a földön, aki magyar,

s ez mindaddig így lészen,

míg a magyar a világmindenség

legtestvértelenebb népe,

míg minden csizma a magyart rúgja,

mindenki a magyart tapossa,

addig, Uram, bocsásd meg bűnömet,

más testvérem nekem

nem lehet ezen a földön!

Én kell pótoljam azt,

amit mások megtagadnak tőle.

Kiknek szemét kiszúrták,

azoknak én adok szemet.

Kiknek kezét béklyóba kötözték,

azoknak én adok kezet.

Kiknek nyelvét kivágták a gonoszak,

azok helyett ma én vagyok a hörgés,

a segélykiáltás, a zokogó szó, átok és imádság,

ez ma mind én vagyok!

Köszönöm, Uram, hogy kimentettél

a pokolból és szabad földre irányítottad

tévelygő lábamat.

Köszönöm jóságodat, köszönöm.

Igazi, égig fölcsengő háladalt azonban

csak akkor hallasz éntőlem, Uram,

amikor rab népemen megkönyörülsz

s Erdély földjére, magyarok földjére

rámosolygod szabadságod fölkelő napjának

áldásos fényét.

Legyen meg a Te akaratod, Uram.

De alázatos szívvel megkérlek nagyon:

legyen már egyszer a Te akaratod jó

a magyarnak, áldás, békesség,

szabadság, öröm!

S legyen már végre egyszer valóban

Tied az ország, s ne a gonoszaké,

Tied a hatalom, s ne a másokat sárba tipróké,

mert bizony, Uram, mindaddig,

amíg ez meg nem történik,

nehéz lesz elhinnünk,

hogy Tied a dicsőség, örökkön-örökké.. 

Ámen

Csak egy ölelés

Csak egy ölelésre vágytam,

halk, szerelmes szóra,

egy gyengéd érintésre,

már hosszú évek óta.

Néha még remény csillant

a halványuló vágyban,

de porrá vált az érzés benne,

az elhamvadó lángban.

Voltak persze álmaim is,

mint minden embernek,

de soha nem leltem meg

az igazi szerelmet:

Nem voltam rossz sosem,

csak szeretetre éhes,

nekem is van érző szívem,

mi szeretni is képes.

Egyszer talán lesz valaki,

ki megtalálja bennem

az elfojtott, forró tüzet,

mellyel égni mertem.

A. J. Christian Ha lenne egy új életem

„Ha lenne egy új életem akkor

arra figyelnék, aki hallgat

s nem törődnék azzal, aki beszél;

akkor hallgatnék, amikor te megszólalsz,

s csak akkor szólnék, amikor nem beszélsz.

Ha lenne egy új életem, akkor

megélném azt, mi szívemben táncol,

s lenyelném azt, mi fejemben tombol;

akkor őszintén kimutatnám az érzéseimet,

s nem szégyellném megélni a tieidet.

Ha lenne egy új életem, akkor

megtenném azt, mit félek megtenni,

s elfelejteném azt, mit meg akarok tenni;

akkor nem szégyellnék tőled tanulni,

s nem akarnék neked papolni.

Ha lenne egy új életem, akkor

sosem várnék, azonnal cselekednék,

s nem aggódnék a következmények miatt;

akkor elfogadnám azt, mit az élet ad,

s enyém lenne a pillanat.”

Márai Sándor - Monológ

Akarok még hinni az életemben

s a mások életében - akarom,

hogy izmos és erős legyen karom

s földaloljak egy lobogó "igen"-ben.

Mert megbocsátottam mindenkinek

s szeretném, hogy nekem is

megbocsásson, ki tettenért

a pózon és csaláson

és ne vádoljon többé senki meg.

A múltat én elhordozom magammal

új életemre, mint zsákját a vándor:

hogy éltem egyszer én, Márai Sándor,

s emlékeimmel elmotozva élnék,

mert amit érdemeltem, rámtalált:

kaptam egy életet és egy halált.

A tegnapokkal fogy az élet,

A tegnapokkal fogy az élet,

A holnapokkal egyre nő,

S szemedben mégis mindörökké

A mának arca tűn elő.

Ha ember távozik a földről,

Helyére nyomban más hatol,

Az esti nap mikor lenyugszik,

Egyúttal fölkel valahol.

Úgy látod: mindig egy a gázló,

Csak rajta más hullám suhan,

Úgy látod: mindig, minden ősz más,

Egy lomb hull mégis lassan.

Vak éj nyomán a drága reggel,

A szép királykisasszony libeg

Még a halál is a csalfa látszat,

Új életünket őrzi meg.

Egy ősigazságról beszélnek

Parányi percek, nagy korok:

Halhatatlan az Univerzum

S a végtelen körül forog.

Ezért, ha illan ez az év is,

S a múltba mállva szétomolt,

Lelkedben ott a kincs örökre,

Amely valaha benne volt.

A tegnapokkal fogy az élet,

A holnapokkal egyre nő,

Szemedben mégis folyvást-folyvást

A mának arca tűn elő.

A csillogó,s a változó táj,

Az elszáguldó föld kerek:

A Gondolat fényzáporában

Örök-egyformán szendereg.

Eminescu