Kun Magdolna - Szeretni és szeretve lenni

Megőrzöl e akkor is, ha fényét veszett csillagként
Érdes felülettel simulok meleg tenyeredbe?
S mikor múltidéző szavaim sárgult lapok között,
Szégyenkezve bújnak elő némán szemlesütve?
Vagy tán észre se veszed a többi fényes kő mellett,
Hogy rideg lett számodra a szürke kavics könnye,
És nem hatja meg többé szíved, ha homályossá vált,
Annak az elhalványult kődarabnak kristálytiszta tükre?
Óvsz e majd, ha nem repül már a képzelet sem messze,
És csak árnyékát sejthetem az egykor tűző napnak?
Vársz e majd olyan hévvel, ott a régi nyárfák alatt,
Mint mikor lángja gyúlt bennünk a nyári pirkadatnak?
Tudsz e majd szeretni, ha már nem érdemlem hited,
Mert eltékozlom akaratlan azt a földi boldogságot,
Mit kéz kezemben nyújtottál, mint egy olthatatlan lángot
Hogy széppé tedd vele ezt a forrongó világot?
Szeretlek téged, bárhogy is érezz! Most és mindörökre!
Mert itt belül ez a szív, olyan, mint egy nyitott könyv,
Gondolatot továbbít, de az érzések ott maradnak benne.

Wass Albert: A bujdosó imája

Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.
Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.
Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.
Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.
Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.
Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.
Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.
Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.
Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.
Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.
És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.
S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.
Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.
Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.
Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.
Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.
Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.
Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.
Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.
Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.
S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.
A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.
Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.
Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...
Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.

Bajorerdő, 1947

Tudod, úgy kellene szeretni a világot, ahogyan szeretlek én Téged,

Tudod, úgy kellene szeretni a világot, ahogyan szeretlek én Téged, mintha egy csodás gyümölcsöskert lenne, szebbnél szebb gyümölcsfákkal tele, ami örömöt, boldogságot ad a szemnek a szívnek, az érzékeknek, de ahol időnként megjelenik a gonosz, kitudja miért, talán a kertész hibája, talán egy pillanatra nem figyelt, levette róla a szemét, vagy rossz volt a szer, amit alkalmazott, felüti a fejét valamilyen járvány, valamilyen alantas betegség, az egészségesek mellett a kertben beteg fák is lesznek, de azokat a kertész, aki oly sok örömet kapott tőlük, a fáktól, akiket szeretett, nem gyűlöli, csak a betegséget, a fák baja neki épp úgy fáj, vállára veszi a fájdalom felét, a sokszor kilátástalannak tűnő harcot, próbálja megmenteni a beteg, és a még egészséges részeket, nehogy nagyobb legyen a kár, a betegeket kényezteti, ápolgatja, minden szeretetét odacsoportosítja, az egészet szereti, de most a rész beteg, mint egy jó anya, mindent megtesz a gyógyulásáért, mert ha nem azt teszi, az egészet, ami gyönyörű, elveszítheti, tudja, rá bízták, felelőse a csodás kertnek, talán úgy kellene a világot szeretni , ahogy a kertész a gyümölcsfáit, vagy ahogyan én Téged szeretlek, együtt az egészet.

.kaktusz

Tordai Gábor: Egy pillanat

Egy pillanat erejéig,
átfutsz rajtam.
Mint az ősz lehelete
a fényes nyárutón,
nyögő lombok árnya
alatt.
S én is...
Mint a vén fák
-kik értik a jelet-
egy pillanatra:
beleremegek...

Szerelem felsőfokon

Úgy csókolj, olyan vággyal, hogy sistergő kénkövek
szikrái lobbanjanak lángra az izzásig felhevült vérben.
S mikor tüzében érzéki szenvedélyünk átszellemülve lobog,
tépd le az érzés láncait és gyors röptű sasként szállj velem
a láthatatlan térben, hol egymásért esengő szívünkben
apró rezdülésként ad jelet a túlcsorduló mámor.
Mikor testünk parányi sejtjei bódító illattal ontják magukból
a gyönyört és azt csábító gondolattal váltják igaz valósággá,
akkor lesz a szerelem valójában földöntúli érzés, mely minden
formájában lélekből jött vallomásként öleli át a mát, utat törve
a holnapnak, melyben örök nyomot hagy kettőnk szeretete...

Legyél tüzes villám, mely lángcsóvaként hasítja az eget,
vagy szilárd kőszirt, mi megfékezi az elszabadult szelet.
Legyél felvértezett páncél, mely óvja az elgyengülő hitet,
s legyél te az, aki bűnömben is áldást oszva szeret.

*****************
Vers:Kun Magdolna

Nagy István Attila: Mutatók

Most kellene, hogy beléd kapaszkodjak,
szemed, hangod, ölelésed igézetébe,
most, amikor reménytelenül
körbefutnak a mutatók.
Úszom a párnán, mentőöv nélkül,
s érzem, hogy elnyel az áradat.
Most kellene beléd kapaszkodni,
mert nincsen más, csak ami nem lehet,
ami még felébreszt reggelente.
Tudom, Te is itt vagy a közelemben,
s arra vágysz, hogy véget érjen a zivatar:
szivárványra szomjas a lelked.

Tudod, arra gondoltam,

Tudod, arra gondoltam, az ember azt hiszi,

a világból csak annyi az övé, amennyit megmarkol,

az egész élet harc, megszerezni a megszerezhetőt,

nem csak pénz, lakás, kocsi, a Földből egy darabnyi kell,

az egészhez kell egy másik ember,

aki csak az övé, akit egy életen keresztül fogva tart,

azt gondolja, a szeretet csak addig él,

míg látható a szemnek,

hogy a távolság csorbít a szereteten,

pedig a rabság csorbít, ha nem szárnyalhat az érzés,

ha letörik a szárnyát, ha kalitkába zárják,

amit nem birtoklunk, az már nem is a mienk,

mindenfélét maga köré gyűjt az ember, legyen mit félteni,

félt, pedig mindent bebiztosít,

hiszi, mert mondták neki, önmagában nem teljes az élet,

muszáj összekötni, valamit, valakit mindig meg kell szerezni,

igen, egyedül kevésnek érzi magát az ember,

pedig társat lehet keresés nélkül is találni,

ki társtalan, olyan, mint ki a levegőt nem leli,

olyan társ, akihez nem az ész, hanem a szív vonz,

olyanok vannak sokan,

kik hívás nélkül is kínálják magukat,

társak, akiket messziről lehet szeretni,

kiket meg se kell szerezni,

kiknek elég, ha elhúzzuk az ablakról a sötétítőt,

máris ott tolongnak,

kiket nem kell megszerezni,

önként, önzetlen adják magukat,

csak ablakot kell feléjük nyitni,

máris beárad a szeretet szerenádja,

a szeretet mindent betöltő melege,

a szeretet mennyei illata mind bizonyíték arra,

hogy messziről is lehet nagyon szeretni,

csak az ablakot kell szélesre kitárni.


.kaktusz

Visszakapnám örökre...

Csacsogó ajkaidat figyelném
ahogy formálják az ékes szavakat
majd karjaid közt összekuporognék
s innám azt a drága hangodat…
szemed csillogásába belemerülnék
átitatnám vele vergődő szívem
erős válad ívébe belesimulnék
visszakapnám örökre könnybefúlt hitem.

Kelemen Zoltán :Bánat

Elfogy az erőm
Feladom a harcot
Arcod
Nem keresem már
Megelégszem egy emlékképpel
S ha majd a hold a nap elé térdel
Elhullajtok egy könnyet
Magamért
Teérted.

Válóczy Szilvia Milyen út ez ?

Átkozott szív!
Miért nem vagy elég?
Miért kell úgy fájnod,
ha nincs már, ki véd,
a gondoktól...
A fájdalmaktól...
A világtól...
Milyen út ez?
Hová vezet?
Hová lett a hitem?
Hol a kezed...
...Istenem?!
Magamra hagytál...
Tenyereden...