Tudod, arra gondoltam,

Tudod, arra gondoltam, az ember azt hiszi,

a világból csak annyi az övé, amennyit megmarkol,

az egész élet harc, megszerezni a megszerezhetőt,

nem csak pénz, lakás, kocsi, a Földből egy darabnyi kell,

az egészhez kell egy másik ember,

aki csak az övé, akit egy életen keresztül fogva tart,

azt gondolja, a szeretet csak addig él,

míg látható a szemnek,

hogy a távolság csorbít a szereteten,

pedig a rabság csorbít, ha nem szárnyalhat az érzés,

ha letörik a szárnyát, ha kalitkába zárják,

amit nem birtoklunk, az már nem is a mienk,

mindenfélét maga köré gyűjt az ember, legyen mit félteni,

félt, pedig mindent bebiztosít,

hiszi, mert mondták neki, önmagában nem teljes az élet,

muszáj összekötni, valamit, valakit mindig meg kell szerezni,

igen, egyedül kevésnek érzi magát az ember,

pedig társat lehet keresés nélkül is találni,

ki társtalan, olyan, mint ki a levegőt nem leli,

olyan társ, akihez nem az ész, hanem a szív vonz,

olyanok vannak sokan,

kik hívás nélkül is kínálják magukat,

társak, akiket messziről lehet szeretni,

kiket meg se kell szerezni,

kiknek elég, ha elhúzzuk az ablakról a sötétítőt,

máris ott tolongnak,

kiket nem kell megszerezni,

önként, önzetlen adják magukat,

csak ablakot kell feléjük nyitni,

máris beárad a szeretet szerenádja,

a szeretet mindent betöltő melege,

a szeretet mennyei illata mind bizonyíték arra,

hogy messziről is lehet nagyon szeretni,

csak az ablakot kell szélesre kitárni.


.kaktusz