Vén tükörben kerestem arcmásod,

"Látom, ahogy mellettem lobogsz fel.
Tiszta szemmel látom repdesésed.
Lebegésed eltölt sóvár bűvölettel:
Bocsáss meg, majd ha nézlek.

Szíved hangja a kinti viharokban
nem hallatszott. Most, hogy el ne vesszen,
verdesését bölcsős tenyerembe fogtam:
ringatom szüntelen.

Vén tükörben kerestem arcmásod,
régi ábrándképeket hazudva,
s te mellettem álltál: Édes szomjazások,
epedések kútja

Kerestelek a visszavert sugárban,
megcsalt a fénykristály-tündöklése.
Lestelek az igaz tüzek parazsában:
s nem leltelek mégse.

Lepkeként, mely ablakomba pattan,
s bezuhan a sugárba meredten,
édes fény! -csak éppen terád nem akadtam
én, a vak ügyetlen.

Láng vagy nekem, ábrándjaim képe,
igazság és szerelem jutalma.
Drága minden percem, jer adj hangot végre,
jer, ne hagyj magamra!

Föld ölében, tengeráradatban,
nincs oly gyöngy, úgy élő tűz se reszket,
mint amilyen szép vagy számomra te:
dallam...

Zengj hát mindeneknek!
Ha csak látlak majd lángjaidat érzem.
Rengetegként hagyd, hogy lángra kapjak.
Drága tűz, öleld át ágaim egészen!
S bocsáss meg nekem: a vaknak..."

Engedd, hogy egyetlen percre
Lássam, ahogyan látod önmagad
Engedd, hogy kinyíljon egy érzés
Egy lopott pillanat.

Engedd, hogy megcsodáljam
Lelked minden magányos zugát
Engedd, hogy kiolvassam onnan
Minden bűnét és imáját.

Engedd, hogy érezzem
Az arcomon minden könnycsepped
Engedd,azt hogy suttogjam:
Én nem vagyok és nem voltam,
Én mindig csak leszek.

Engedd, hogy azt álmodjam:
Rólad álmodok
Engedd, hogy azt hihessem,
Benned is vagyok.

Engedd meg a szót
Amikor minderről beszélek
S most hagyd, hogy elbúcsúzzam
Engedd meg, kérlek!"

Beszélnék, de hangom a torkomban elakad.
Oly sok szép szót gondoltam Neked, de csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok
Bántó néma csend, ami most körbe fog.

Itt lüktet bennem most a Hiányod...
Szétfeszít, kínoz, és elragad.
Szólnék, de nem tudok, csak zavartan hallgatok.
S tűröm, hogy belül kicsit meghalok..."

Heartsong by Carmelo

When you look in my eyes, tell me what you see
Is the hope you been searching somewhere inside
Do you see home, a place you’ve longed to be
Where you know that you’d never be left outside

It’s my heart song that’s for you
It’s my heart song that beats for you

Can you feel the emotions run through my soul
And the strength it holds for those dark days
It’ll lift you up, heal all wounds and make you whole
Your heart will feel love in so many ways

It’s my heart song that’s for you
It’s my heart song that beats for you

Can you hear the way my heart calls for you
It’s like sirens that wail across the night skies
It calls your name just to make it through
Another lonely night to look deep into you eyes

It’s my heart song that’s for you
It’s my heart song that beats for you

When my spirit soars and takes flight
Do you see it, feel it coming over you
With all its warmth and shinning light
And every feeling it holds so true

It’s my heart song that’s for you
It’s a song that was always meant to be

Ha kell, egyedül

most szóljak?
minek.
csendben leszek.
a válaszokat,
mind tudod… s hirdeted!
az, hogy bennem, mi van,
ugyan!
miért érdekeljen!?
(remeg kezem,
s szívem is idebenn.
fáj az Élet.
dobál jobbra, balra,
mint egy lyukas hajóban
egy végtelen tengeren.
hiszed, süllyedek, de nem.
meglehet fontos kapaszkodónak
hittem, hitem.
szerelmedben, két szemedben,
kezeidben… ott volt minden.
Ott volt minden?
nem.
saját törvényeidben vannak szavaid,
s hogy szívedben, mi van,
az még Téged sem érdekel.
ígérem mégis: nem halok bele!
sem érted, sem miattad…
túlélő leszek,
s igaz szerelmemet,
átviszem a túlsó partra,
ha kell, egyedül.)

Mirian

BalettMatrix vs. Bozsik Yvette / Szenvedély \HNBC Magyar Állami Operaház/ Kerényi Miklós Dávid Klippje

Nincs békém

Nincs békém, s nem szítok háborúságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.
Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.
Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,
nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom.
Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.

Petrarca- fordította: Sárközi György

Lassan félévszázadot éltem

Lassan félévszázadot éltem, és láttam sok tragédiát, férfiakat és nőket, hogy mindent, amit tettek kárukra válik.
Pénz, siker, karrier, házasságtörés, illúzió kelepcék. Amulettnek hiszik a szavakat, mosolyuk, ölelésük átváltozik, vasból emelnek eget a fejük fölé, meghátrál a fény, botpezsgés, álnok kétszínűség. Poshadt vizek alatt a forrásokat rozsdamentésítik, az idő másodpercenként falja a jelent, s vérrögként bukkan elő, mi a mélyben, álmaiban lappang.
Megfizetsz azért, mert szerettél, s régen, akik egymást szerették, most egymás ellen törnek, úgy, hogy a földjeiken tövis és bogáncs terem, sokasodnak a füstölgő romok, családokon belül tombol a harag és a viszály, és hihetetlenül sok könny csorog végig az arcok árkaiban.
S mindenki azt hiszi, hogy parázsló szívvel kilábol, vaksin tapogatózik kő és acélszilánkon, míg sós partjain a világnak Szentszellem galambja száll, hogy mindenkinek menedéket kínáljon, hogy kinyilatkoztassa nő a férfiért, a férfi a nőért adatott.

Leleszi Károly

Szavak

Csak megcsendülnek, és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak,
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják, az ember miről hallgat,
és miről énekelnek a hajnali fények.

Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, amiket eltemettünk;
szavak, amiket nem mondunk ki.
És börtönnek tűnnek, vagy erős várnak,
koporsónak, vagy szülőágynak,
a szavak, amiket nem mondunk ki.

Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása,
nevek, kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják,
de tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.

Úgy hisszük, istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk,
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránk mutatnak,
a földnek adnak, vagy vissza a napnak,
a szavak, amiket nem mondtunk ki.

Önfeledt hitek és szigorú számok,
bentrekedt szitkok, vallomások, mik
tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek,
mi felénk árad, bátran fejtsük meg végre.

És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -
a szavak, miket nem mondtunk ki.
Jobb, ha vakmerő zászlónkra tűzzük,
vagy imáink csillogó gyöngyére fűzzük,
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.
Most, hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit,
Csak jegyezd meg, végül is rendet kell tenni
a szavak közt
(amiket nem mondtunk ki).

Korom Attila

Az én csendem

Az én csendem nehéz, mint az árvák könnye,
vádol, majd könyörög, úgy zuhan a földre,
hideg és kőkemény, mint késben a szándék,
legforróbb szavad is megdermedt ajándék.
Az én csendem konok, mint ránc a homlokon,
s úgy telepszik reád, mint nem kívánt rokon,
szívós és kitartó, akár földben a mag,
gyökeret ereszt, mint a felszított harag.

De a csendem lágy is, mint az alkonyi kék,
mint éjben a neszek, mint ringató mesék,
végtelen és áldott, mint templomok csendje,
mintha némák lelke együtt énekelne.
Az én csendem szelíd, akár a hajnalok,
mikor az égre az első fény fellobog,
s ha fáj neked olykor ezerarcú csendem,
hagyj kicsit magamra, és megszólalsz bennem.

Netelka

Mike Oldfield - Tubular bells

A Hold ágyában

A Hold ágyában ágyazz meg nekem,
két karod legyen egy-egy holdsugár,
ha tekintetem kérőn rád vetem,
ránk zuhog majd szikrázó csillagár.


Fekete selyembe burkol az ég,
vágyunk szerteszórja a végtelen,
egy nap nem lesz más, csak egy emlék,
hogy Te, én, a Hold és a szerelem.

Netelka

Úgy érlelődik mélyemben...

Úgy érlelődik mélyemben a titok,
mint nyers önzés, mely emberből fakad,
éles fogaival mardosnak a kínok,
mert fáj a szó, mely kimondatlan marad.

Úgy érlelődik mélyemben a csend,
mint román földben a nemes, drága agyag,
Te mellemre borulva ünnepeld,
hogy némaságom üdvödhöz tapad.

Úgy érlelődik mélyemben a gond,
hogy fuldoklásig szorongat a kín,
de mikor hallom fájó sóhajod,
erőt kapok, hogy nevessek megint.

Úgy érlelődik mélyemben a szó,
a zengő percek ihlet-adta beszéd,
Te maradj velem, hidd, hogy élni jó,
és hidd el szívem zengő énekét.

Úgy érlelődik mélyemben az álom,
mint, ahogy lassan súlya vész a kőnek,
de Te ne távolodj el semmi áron
különben pilláim fájón felvetődnek.

Úgy érlelődik mélyemben a hit,
akár egy vár, mely bizalomból épül
de nélküled egy zsoltár sem segít,
nekem csak igéd szolgál menedékül.

Úgy érlelődik mélyemben szerelmed,
mint ezeréves hantokon a por,
ha szorítom a vékony, fehér kezed,
mennybeli lelked öröm felé sodor.

Vörös Liliom

...tudod, Kedves

...tudod, Kedves, vakon születünk, és vakok maradunk mindaddig, ameddig az élet kegyes vagy kegyetlen játékain keresztül látni tanulunk...hiszen magyarázd el a világtalannak,mit jelent a sárga, miként hinti lába elé fényességét a napkorong, miként hajlong rétek közepén, büszke királynővé koronázva önmagát, az emelt fejű napraforgó...vagy láttasd a láthatatlant a szavakon át, a szivárvány-csodát, s annak pillanatát, miként búvik meg hajlott fűszál tövén a pöttyét cipelő katicabogár...hát így próbáld a csalódást a lelkek útjából elterelni, így feszítsd neki erődet annak, hogy a fájdalmat zsebre vágva, örök védelmet biztosíts...képtelen vágy, légbeszállt akarat, mert fájdalommal kövezett út keresztezi kanyargós zarándoklatunkat, melyet Életnek neveznek...s keresné az ember a megismerés igazságát, a választ, hogy miért törvényszerű a fájdalom a tapasztalásban, miért marad forró nyári nap után az agyagos sár, mikor már vágyta a táj az éjből aláhulló könnycseppek mannáját...Minden jóban megbúvik a gonoszság, vagy hitet merítő tudatként szívünkben megtelepedhet a bizonyosság, van igaz szó, tett, akarat, nem árulásból és megtévesztésből áll az emberi arculat...? Az árulás kegyetlen pengéi rést hasítanak bizalmad gyenge vásznán, évek ráfestett képét összekaszabolják, és elvérzik a jószándék, a feláldozott élet, ahogyan szembesülünk a szívünkön melengetett kígyó mérgével...s csodatételt bizonyítva túlélünk, szembefordulunk a meg nem érdemelt bánattal, s elveszett hitek hantján szerelemet virágzó vággyal, s újjáéledő bizakodással folytatjuk a járatlan ösvényünk feltárását...és közben tudjuk, a "látás" nem mindenkinek adatott meg...

Moha