...tudod, Kedves, vakon születünk, és vakok maradunk mindaddig, ameddig az élet kegyes vagy kegyetlen játékain keresztül látni tanulunk...hiszen magyarázd el a világtalannak,mit jelent a sárga, miként hinti lába elé fényességét a napkorong, miként hajlong rétek közepén, büszke királynővé koronázva önmagát, az emelt fejű napraforgó...vagy láttasd a láthatatlant a szavakon át, a szivárvány-csodát, s annak pillanatát, miként búvik meg hajlott fűszál tövén a pöttyét cipelő katicabogár...hát így próbáld a csalódást a lelkek útjából elterelni, így feszítsd neki erődet annak, hogy a fájdalmat zsebre vágva, örök védelmet biztosíts...képtelen vágy, légbeszállt akarat, mert fájdalommal kövezett út keresztezi kanyargós zarándoklatunkat, melyet Életnek neveznek...s keresné az ember a megismerés igazságát, a választ, hogy miért törvényszerű a fájdalom a tapasztalásban, miért marad forró nyári nap után az agyagos sár, mikor már vágyta a táj az éjből aláhulló könnycseppek mannáját...Minden jóban megbúvik a gonoszság, vagy hitet merítő tudatként szívünkben megtelepedhet a bizonyosság, van igaz szó, tett, akarat, nem árulásból és megtévesztésből áll az emberi arculat...? Az árulás kegyetlen pengéi rést hasítanak bizalmad gyenge vásznán, évek ráfestett képét összekaszabolják, és elvérzik a jószándék, a feláldozott élet, ahogyan szembesülünk a szívünkön melengetett kígyó mérgével...s csodatételt bizonyítva túlélünk, szembefordulunk a meg nem érdemelt bánattal, s elveszett hitek hantján szerelemet virágzó vággyal, s újjáéledő bizakodással folytatjuk a járatlan ösvényünk feltárását...és közben tudjuk, a "látás" nem mindenkinek adatott meg...
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése