Vén tükörben kerestem arcmásod,

"Látom, ahogy mellettem lobogsz fel.
Tiszta szemmel látom repdesésed.
Lebegésed eltölt sóvár bűvölettel:
Bocsáss meg, majd ha nézlek.

Szíved hangja a kinti viharokban
nem hallatszott. Most, hogy el ne vesszen,
verdesését bölcsős tenyerembe fogtam:
ringatom szüntelen.

Vén tükörben kerestem arcmásod,
régi ábrándképeket hazudva,
s te mellettem álltál: Édes szomjazások,
epedések kútja

Kerestelek a visszavert sugárban,
megcsalt a fénykristály-tündöklése.
Lestelek az igaz tüzek parazsában:
s nem leltelek mégse.

Lepkeként, mely ablakomba pattan,
s bezuhan a sugárba meredten,
édes fény! -csak éppen terád nem akadtam
én, a vak ügyetlen.

Láng vagy nekem, ábrándjaim képe,
igazság és szerelem jutalma.
Drága minden percem, jer adj hangot végre,
jer, ne hagyj magamra!

Föld ölében, tengeráradatban,
nincs oly gyöngy, úgy élő tűz se reszket,
mint amilyen szép vagy számomra te:
dallam...

Zengj hát mindeneknek!
Ha csak látlak majd lángjaidat érzem.
Rengetegként hagyd, hogy lángra kapjak.
Drága tűz, öleld át ágaim egészen!
S bocsáss meg nekem: a vaknak..."

Engedd, hogy egyetlen percre
Lássam, ahogyan látod önmagad
Engedd, hogy kinyíljon egy érzés
Egy lopott pillanat.

Engedd, hogy megcsodáljam
Lelked minden magányos zugát
Engedd, hogy kiolvassam onnan
Minden bűnét és imáját.

Engedd, hogy érezzem
Az arcomon minden könnycsepped
Engedd,azt hogy suttogjam:
Én nem vagyok és nem voltam,
Én mindig csak leszek.

Engedd, hogy azt álmodjam:
Rólad álmodok
Engedd, hogy azt hihessem,
Benned is vagyok.

Engedd meg a szót
Amikor minderről beszélek
S most hagyd, hogy elbúcsúzzam
Engedd meg, kérlek!"

Beszélnék, de hangom a torkomban elakad.
Oly sok szép szót gondoltam Neked, de csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok
Bántó néma csend, ami most körbe fog.

Itt lüktet bennem most a Hiányod...
Szétfeszít, kínoz, és elragad.
Szólnék, de nem tudok, csak zavartan hallgatok.
S tűröm, hogy belül kicsit meghalok..."