Elidegenedés

Úgy élünk mint két társbérlő
a hétköznapi létezésben
egymásnak tartozunk
de nem egymáshoz
a világot külön-külön
érezzük tapasztaljuk
hogy mennyire kegyetlen
esténként mondogatjuk
személyes csöndünkbe
burkolózva vészeljük
át a hosszú éjszakát
paplanunk még közös
de testünk nem ér össze
sem nyáron sem télen
sem tavasszal sem ősszel
a nappalok szakadéka
fölött egyensúlyozunk
mint bizonytalan artisták
szorongunk és félünk
tágas magányt bérlünk.

Cseh Katalin

Tudod, arra gondoltam,

Tudod, arra gondoltam,
hogy vannak ellentét párok,
sok mindennek van jó, és van rossz megfelelője,
van szó a világosra és a sötétre,
a jó és a rossz mindig párban van,
van csúnya és szép, keserű és édes,
bűn és erény, jóság és gonoszság, egészség, és betegség,
de arra nem találtam megfelelő szót
a másik oldalon, hogy fertőz, megfertőz valamit,
beszivárog a folyóba a méreg,
fertőz betegséggel, rosszasággal,
megfertőzni valami fertőt jelent,
valami rosszat, ami átjárja a levegőt, a vizeket,
megbetegíti a testet, sivárrá teszi a lelket,
virág nélkülivé a fákat,
nem találtam szót a fertőzés jó oldalon lévő megfelelőjére,
arra, amikor a szépség, a jóság virágpora terjed,
mikor a világ átitatódik szeretettel,
pedig talán a szeretet is közlekedik,
mint a betegség, mint egy pozitív fertőzés,
szeretlek,
és elkapják tőlem a szeretetet a fák,
a virágok, a csillagok, a morgolódó vad állatok,
ha velem nem is találkoznak ,
ha nem is őket szeretem, de viszi a levegő magával,
s továbbadja, mint télen az influenza vírusa,
talán a szeretet is eljut messzire,
mint a Napnak a fénye,
beszivárog minden apró résbe,
átjárja az ember testét lelkét,
nem tudja, miért,
mitől lett körülötte a változás,
mitől lett minden sokkal szebb, sokkal ízesebb,
nem is gondolja, honnan is gondolhatná,
hogy ő az okozója, ő a szeretetgazda,
akaratlanul továbbadja a szeretetét,
attól lett mosolygósabb körülötte az egész nagyvilág

.kaktusz

… láttam lelked…

Sírva nyöszörögnek menedékért
álmaim vágyai
Isten lába elé terítem és
mozdulatlanságban várom ítéletem.
Csend-mosoly szemében
tiszta fény villan
s az éjre festi
némán síró lelked

- ökölbe zárt vágyaid simogatod
suttogod nevem némán
láncaid véresre marják szíved
álmokat sír szemed
közben
tündér-fényt ölelgetsz míg
ráncaid mély gödrében
sóhajaim őrzöd-

Piciny tenyeremmel felnyúlok
az égbe (leveszem lelked)
a mindenség van a kezemben
remegek de tartalak erősen
hiába üvölt a szél mellettem
nézel és én nézlek
könnyben fürdik szerelmünk
kifosztott álmaink táncolnak
tenyeredbe veszed arcom
s én beléd lélegzem sóhajom
elsimul homlokom mögé bújt félelmem
fáradt kezed hajamba túr
szemeddel meztelenre vetkőztetsz
és én szemérmesen lefekszem Benned.

-érzem Isten áldása hozzánk hajolt-

papirsarkany


Sanvean (I am your shadow) - Lisa Gerrard

Mélyülő örvény

Az évek múlnak, s múlhatatlan
nyomuk bennünk marad;
életünk bomlik s bonthatatlan
örök-egy pillanat.

Súgta, mondta, zengve dobolta
a szívünk, hogy szeret;
mint vad láng lobogtatta volna
életem életedet;

s ha egymást meggyötörni vitt a
dúlt vér, tépett ideg
kéz szó fordulva csapott vissza,
magát sebezve meg.

Kín, szenvedély kiforr, letisztul,
elnémul s névtelen
van, mint a lét, mely létezik, túl
szavakon, tetteken.

Az évek múlnak s múlhatatlan
nyomuk egymásba vész.
Életünk bomlik s bonthatatlan:
együtt csonka-egész.

Keresztury Dezső

Találkozás

Nem megfoghatatlan
ködös alakok
nem átlátszatlan
homályos ablakok
nem kimondott
elhaló szavak
nem semmibe tűnő
boldog pillanat

hanem

kezed,
mely kezemhez érkezett
élő-meleg, puha-örök
nem lángolás
nem tűz -
apró örömök
nem kérdések, nem beszélgetés
végtelen mosolyok
csillogó szemek
együtt ébredés
mámorító illatok -
ami te vagy, s 'mi én vagyok

nem ígéretek, csak napok,
mik egybe tűnnek
s hisszük: soha meg nem szűnnek
nappalok
éjszakák
csókok
ölelések
mert kezed kezemhez érkezett.

Őri István

talán a világon a leggyávább lény az ember

Tudod, arra gondoltam, talán a világon a leggyávább lény az ember, aki nem csak a vihartól, a vadállatoktól, a haláltól fél, de fél saját testvérétől, a másik embertől is, de leginkább önmagától, önmaga gyengeségétől fél, aki szemre a legbátrabb, valójában talán az a leggyávább, ő tesz a legtöbbet azért, hogy eltakarja gyengeségét, aki bátor, az az újszülött csecsemő, aki nem fél megmutatni, mennyire esendő, de ahogy növekszik, kezd egyre gyávábbá lenni, végül már elpirul, ha gyengeségen érik, még az is bátorság, az elpiruláshoz is kell a bátorság, de ez a mersz is elmúlik, az elpirulás mersze, ha a gyerek felnőtt, már eltakarja, ne legyen árulkodón meztelen az arca, van, ki púderral, más fegyelmezi erős akarattal, a gyengeség ki ne látszódjon, talán, mert az ember nincs eléggé otthon, idegen ebben a világban, nem érzi közel magához a testvéreit, nem gondolja, megbízhat bennük, ha észreveszik a gyengeségét, nem ugranak a nyakának, hiányzik a bizalom, a meghitt együttlét, talán mert nem eléggé mély a szeretet, annyira biztos talpakon nem áll, hogy a tökéletlenség láttán ne inogjon meg fél a saját gyarlóságától az ember, gyengesége nehogy kitudódjon, azért inkább erőbe öltözik, ami egy idő után fárasztó, szívesen levetné, jó lenne az erőt elengedni, kicsit gyengének, gyereknek lenni, ha a szeretet szilárd, rendíthetetlen lenne, elfogadna, nem fordítana hátat, akkor bátran lehetne gyenge, és sérülékeny az ember.

.kaktusz

Álom

Arcodra simuló szavaim
Elfutó pillanatképet motoznak,
Beléd botlanak, s Rád fészkelik
Távoli sóhajom éjkék fodrát.
/Üzennék, de ajkamból kibomló szavaim
Feloldanák pillantásod nesztelen nyomát/
Csak összezsugorodott alakom
Bámul rám értetlenül,
Ha zöld szememben elfekszik
Múltunk visszapillantó ezüstje.
Bebújnék rejtőzködő mosolyod alá.
Álmodnék... álmodnék... álmodnék...

phaedra
Lisa Gerrard - We are free now

NEM EJT HIBÁT

Ha különösnek, rejtelmesnek
látszanak Isten útjai,
ha gondok örvényébe vesznek
szívem legdrágább vágyai,
ha borúsan búcsúzni készül
a nap, mely csak gyötrelmet ád …
egyben békülhetek meg végül:
hogy Isten sosem ejt hibát.

Ha tervei igen magasak,
s irgalma kútja mély nekem …
ha a támaszok mind inognak,
ha nincs erő, nincs türelem,
s tekintetem sehol célt nem lát
vaksötét, könnyes éjen át …
egy szikrácska hit vallja mégis,
hogy Isten sosem ejt hibát.

És ha szívem megoldhatatlan
kérdéseknek betege lett,
mert elkezd kételkedni abban,
hogy Isten útja szeretet …
minden elfáradt sóvárgásom
békén kezébe tehetem,
s elsuttoghatom könnyek közt is:
Ő nem ejt hibát sohasem.

Azért csend, szívem! Engedd múlni
a földi múló életet!
Majd a fényben látni, ámulni
kezdesz: Mindig jól vezetett!
Ha a legdrágábbat kívánja,
a legsötétebb éjen át
menekülj a bizonyosságba,
hogy Isten sosem ejt hibát!


(ismeretlen költő verse)
Fordította: Túrmezei Erzsébet

Without You by seekerblue

If I can’t have you,
What use have I
For two, empty arms,
That once embraced you,
Like a mother holding
Her new born babe?

If I can’t have you,
What use have I
For two, blind eyes,
That once glimpsed
The face of an angel
The day I feel in love?

If I can’t have you,
What use have I
For two, cold lips,
That once breathed
In the soul
Of your passionate kisses?

If I can’t have you,
What use have I
For a single, lonely heart,
That once
Made love to you
In lavender fields of blue?

néha úgy érzem az anyanyelvemmel oly áldást kaptam

…tudod, Kedves, néha úgy érzem az anyanyelvemmel oly áldást kaptam, amelyet talán fel sem fogtam még egészen, ne vádolj elfogultsággal, kérlek, de a magyar nyelv olyan szóképek bölcsője, amelyben soha nem látott, csupán megálmodott gondolatok öltenek testet…oly hangzással szólhatok Hozzád, félő szerelmes vallomásaimat olyan színbe öltöztetem, amilyenben éppen érzésem született…ha elrabol a rettegés, mély hangok erdejébe taszít, sötétlő alakokat ölt minden gondolat és összecsendülésük dallama csupán áhított, légbeszállt vágy marad…s mikoron meg kívánlak érinteni nemzetem dallamos kifejezéscsokrával, szárnyra kél bennem minden kimondatlan vágy, és pironkodás nélkül búvik elő az éltető metafora, a hétköznapi értelemtől elrugaszkodó, ám mégis varázsos hasonlat…a szavak megsegítenek, ha előtted szemlesütve, félve megállok és többet akarnék mondani, mint pusztán a szerelem szavát…mert alakodat simítva szinte látomássá válik előttem a sok szebbnél szebb gondolat, szemeidről élet-szín gyöngy gurul lábam elé, mosolyoddal tömlöcébe zárod a kétkedő gondolatokat…és talán a legszebb mindebben nem is saját vágyképeim magyarságba zárása, hanem a lélek másik oldalának hasonló kivirágzása, mikor ugyanezen gondolat szökken szárba mélyed ősi zugában…csokrában szálai vagyunk pár magyar szavú képnek…

Moha