Hiába vágyod amit nem lehet,
Tavaszi napfényt őszi szél helyett,
Mikor a szívben csak az hegedül…
S kerül az álom, szinte elfeled.
A napnyugtát nézed és találgatod
El tud-e merülni úgy a bánatod,
Ahogy a tengerbe sűlyed el a nap…
Sóhajts fel, lélek, hisz van rá száz okod.
Ha bár csak egyszer tavasz lenne még,
S a tűzre lehelne, amely bennem ég,
Fellobbana talán szívemben a fény.
De nem lesz tavasz…s az őszből, jaj! Elég.
Hiába vágyod, amit nem lehet,
Ragyogó arcot szarkaláb helyett,
Ha ifjuságod régen elhagyott.
Épp csak emléke maradt itt veled…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése