…tudod, Kincsem,

…tudod, Kincsem, a szerelem nem annyit jelent, hogy szeretlek és viszontszeretsz, azt jelenti, hogy támaszod leszek, akkor is vigyázlak, ha nem kéred…szeretlek, amikor szavam nem balzsammal enyhíti sebedet, hanem gyógyító kenőcsével csípni kénytelen a kellemetlen sérüléseket…szeretlek, amikor magamhoz húználak, mégis a szemedbe nézve kell őszintének lennem, holott őrjítő kínnal foszlok szét, hogy nem rejthetlek védelmező karomba, melegségem ölére…és szeretlek akkor is, mikor igaztalan szavam megbocsátásáért esedezem, vagy a kicsúszott téves gondolatok élét felfogom helyetted és kivéreztetem meggondolatlan önmagam…szeretlek természetesen vörös virágszirmok izzásával, illatod buja vágyának mohóságával…és szeretlek olthatatlan csókszomjammal, puhán incselkedő ajkadra font szenvedélyválaszommal…szeretlek mindenkoron, ha elrévedsz az emlékek fodros medrű taván, s akkor is, mikor a tó cseppjei feltörnek és végigfutnak arcod bársonyán…és szeretlek, ha csendre intesz, és néma fájdalmad tűrnöm muszáj…mert úgy szeretlek, ott, akkor és vágyaim oly módján, amelyből érezheted a halál választ el csupán…