Furcsán nyugodt a víz,
Ahogy a csónak megáll,
Az evezőt behúzom,
Kezem a kezedhez talál.
Szótlan az éj, mint én,
Csend honol a víz tetején.
Nem tudom, mi csillog szebben,
Szemedben a könnycseppek, vagy
A hold fénye, amint lebben
a vízen.
Hogy mondjam, amit érzel,
Kétezer év sodra rajtam,
Évszázadok pora körben,
Hitem szerint így akartam.
Kedves, nem a haláltól kell félni,
Hanem az élettől, ha nem tudod megélni.
Voltam Jós, de minek,
Szivárványt kavartam, még is
Csalókák a színek
szemedben.
Nem búcsúzom, hiszen
A pillanat, a csoda,
Mindig a miénk volt,
S nem veszhet oda.
Lépj tovább, éld világod,
Titokban kérdezd, hol járok.
Ám most, az éj bármit hoz,
Nem is kérek semmi mást,
Utoljára szoríts magadhoz
erősen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése