Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. augusztus 3., kedd

Robin Sharma






Az időt érintő egyik legszebb dolog az a tény, hogy nem lehet előre elfecsérelni. Nem számít, mennyi időt töltöttél el értelmetlenül a múltban, az előtted álló közvetlen óra tökéletes lesz, „érintetlen" és arra vár, hogy a legjobbat hozd ki belőle. Nem számít, mi történt veled a múltban, a jövőd makulátlan. Ébredj rá, hogy minden hajnal egy teljesen új élet kezdetének lehetőségét hozza magával. Ha úgy határozol, hogy a holnapi lehet az a nap, amikortól fogva korábban fogsz felkelni, többet olvasol, tornázol, helyes étkezel és kevesebbet nyugtalankodsz. Ashleigh Brilliant szavaival élve: „Bármely pillanatban elszánhatom magam arra, hogy mindinkább olyan ember legyek, aki lenni szeretnék – de melyik pillanatot válasszam?
Senki nem akadályoz meg abban, hogy kinyissuk a naplónkat, és egy üres oldalon újraírjuk életünk történetét. Ebben a szent pillanatban eldöntheted, milyennek szeretnéd sorsod alakulását, lecserélheted a főszereplőket, és egy új végkifejletet dolgozhatsz ki. Az egyetlen kérdés: hogy megteszed-e. Ne feledd, hogy sohasem túl késő olyan emberré válni, amilyen mindig is lenni akartál.


Kovács Erika: aludj






aludj
míg én csendes szavakat
gyűjtök neked
most lelkem is lábujjhegyen jár
aludj csak
halkan súgom füledbe
hogy olyan jó lenne
elmerülni benned
egy szelíd szédülésben
talán szíved fölött
piciny menedékben
s lélegzetet venni belőled
majd hagyni
hogy hallgass belém
utána álmaidban elbújva
hozzád csitulni
és elálmodni azt az éjszakát
amikor szerelmeddé csókoltál
aludj...

Szomjazó szív






Patakparton szétszóródott gömbölyű kavicsok,
forgószéllel örvényt játszó forrongó nappalok,
száraz levelek hullása, vagy virágzó szép tavasz,
mind-mind olyan átélt pillanat, ami örök marad,

mert, semmi nem tépi el a vágypillangó szárnyait,
akkor sem, ha a felhők felett álmodja az álmait,
hisz a végtelen tér az, hol minden olyan nagyszerű,
ott a kínzó magány érzése nem sós, nem keserű.

Ott a lebegő öntudat áthatol a legszorosabb gáton,
és résnyi helyet lel magának egy parányi nyíláson,
hogy szabadon repülhessen tovább a messzeség felé,
ahol milliónyi szikra lobban, ha lámpást gyújt az éj.

Kristályos jéghegyek lejtőin vagy tűzlávák sűrűjében,
a szomjazó szív harcot vív minden életpercért,
mert ha egyszer megtalálta valahol a csodavizű forrást,
újra és újra abból táplálja a benne fogant érzést.

******************
Vers:Kun Magdolna

tán elérlek...újra...






Kérdőjellé kuporodik bennem a béna hallgatás
álomból ébreszt dörömbölése
vadul zakatoló szívem könyörgésének,
kereslek…messze jársz,
hunyt szemem mögé búvok
és rohanni kezdek…tán elérlek…újra.

Köröttem életre kél a fény
ódon könyvtár faláról koppan a rohanó lépés,
s kezembe hulló kötet fedi el
egykor szerelmes szóölelésekbe ringatott arcéled…
pördül a lap, majd üresen kifordul
körbenézek, és minden szavunk egy-egy kötet lelkében lapul.

Bénult kezem sikoltó ajakaimra forr
a vörös falú terem halk melódiát búg,
bizonyosságként a padló hullámzásába temetkezem,
miközben ráeszméltetem balga, hitvány képzetem
ölembe hulló vérszín-betűs kódexeit
együtt írtuk lélekkamrád szerelmi gyűjteményébe.

Gáncsot vetek önnön bokámra,
parittyával béklyózom az idő folyamát,
legszebb imáimat vésem lelkem
halott-fehérszín márványtáblájára,
csak fognád újra két kezem,
és lobbanna újjá zöldtűz-fény tekintetedben
e főnixmadár-szerelem…

Moha


2010. augusztus 2., hétfő

Dreaming58 : Mi vagy nekem





Elgondolkodtam mi is vagy nekem...
- a napom, az éjem, az álmom,
a rebbenés szempillámon,
a dobbanás szívemben,
az újjongás a lelkemben,
a szellő ami megsímít,
az öröm ami felderít,
a napsugár mely melegít,
csillagvarázs, mely felhevít,
az izgalom, mikor megvárlak,
a boldogság, amikor meglátlak
- Hát mindez vagy te énnekem.
mert te vagy nekem a szerelem -
Hát te vagy az életem...

Mezei Marianna:Sóhajtás






Amikor a felhők
lassan összeérnek
lázas könnyben égnek
szemeim,
mert szeretnélek én is
így ölelni téged,
de hiába kereslek
nem vagy itt,
és csendben vágyakozva
irigykedve nézem,
milyen jó nekik
ők megtehetik
odafönn boldogok
míg idelenn éppen
ebbe hasad bele
a szerető szív.


Néha félek köddé válni






Van úgy, hogy félek köddé válni.
Mi van, ha erre a helyre többé,
bár keresem, tovább, mint örökké,
soha nem tudok visszatalálni?

Mi van akkor, ha ez csak álom,
s követi egy egész más ébredés,
egész más létforma, élet és
emlékek közé tűnik világom...

Ha emlékszünk olyanra, mi nem volt,
s játszi képzelet játéka csupán,
hogy rád találtam egy délután,
s nem nekünk dúdolt a hold...

Van úgy, hogy félek köddé válni,
mi lesz ha meguntál, s nem jössz többé,
nem lesz több soha és mindörökké,
és már nem tudlak megtalálni...

Szers András

Kedvesre várva






Bársony fény ölelte a parkot,
Fáradt dalt nyögnek az estillatú jázminok,
És a sápadt, bús emberben
Millió, holt képzet alkot
Mikor az elmúlás pihen odafenn.
A lelke mélán inog.

Így álltam hát, elfeledve
Velem forgott sok régi emlék
Miket átszőtt a bíbor naplemente.
Te is jártál erre nem rég
Érzem a hajad surranni a fák között,
Puha suttogása az álmos köveknek
És a lehullt szirmok, miket a szél hajadba kötözött
Messze követnek.

Én csak néztem a gyenge estet,
Majd tovább indultam, gyalog
A tompa ezüst apró ragyogást festett
Elém hulltak az árva csillagok…
Elmúlnak a percek, sercegő, lassú dallal
És álomba ringat pár üres árkád,
Majd langyos csókkal üzen a hajnal:
Éjjel valaki várt rád.

Nagy Ádám

2010. augusztus 1., vasárnap

Üvölt a csend






Üvölt a csend béklyóit rázza,
szikrázik a sötét éj,
lelkem semmi sem zabolázza.
Rikolt valahol egy nyest
prédájával kertek alatt fut,
hangtalanul kiálltok érted,
álmom a szakadék felé űz.
Rázz fel tajtékomból térjek észre,
mielőtt magához ragad a mély
kiálltok érted,- törd meg a csendet,
mert úgy érzem már,
darabokra tép.

Maszong József

Lábujjhegyen






Csak lábujjhegyen járt
nálam a szerelem,
csak őszi avart talált
már-zsendülő fűben.
Csak lábujjhegyen jött,
halk virágszőnyegen,
lila illatába
bokáig merültem.

Csak lábujjhegyen táncolt,
titkon a szerelem,
mégis belém botlott,
kutatott egy szót,
– megtalálta, tudta –
s végül felülírta
a mondanivalót.

Péter Erika