tán elérlek...újra...

Kérdőjellé kuporodik bennem a béna hallgatás
álomból ébreszt dörömbölése
vadul zakatoló szívem könyörgésének,
kereslek…messze jársz,
hunyt szemem mögé búvok
és rohanni kezdek…tán elérlek…újra.

Köröttem életre kél a fény
ódon könyvtár faláról koppan a rohanó lépés,
s kezembe hulló kötet fedi el
egykor szerelmes szóölelésekbe ringatott arcéled…
pördül a lap, majd üresen kifordul
körbenézek, és minden szavunk egy-egy kötet lelkében lapul.

Bénult kezem sikoltó ajakaimra forr
a vörös falú terem halk melódiát búg,
bizonyosságként a padló hullámzásába temetkezem,
miközben ráeszméltetem balga, hitvány képzetem
ölembe hulló vérszín-betűs kódexeit
együtt írtuk lélekkamrád szerelmi gyűjteményébe.

Gáncsot vetek önnön bokámra,
parittyával béklyózom az idő folyamát,
legszebb imáimat vésem lelkem
halott-fehérszín márványtáblájára,
csak fognád újra két kezem,
és lobbanna újjá zöldtűz-fény tekintetedben
e főnixmadár-szerelem…

Moha