Hányszor írtam neked a szeretet hatalmáról, most pedig úgy érzem, az ember védtelen, a szeretettel szemben is védtelen, mint ahogy mindennel szemben az, védtelen az időjárás viszontagságaival, a bűnnel, az örömmel szemben is, minden, ami öröm, amire nagyon vágyik, könnyedén megsebezheti, mint a bűn ellen, úgy kell védekezni a szeretet, a szépség, a jóság ellen is, gyenge az ember, nehezen bírja el, talán nem is a szeretetnek, a fájdalomnak van a legnagyobb hatalma, általa születik valódivá az ember, ha szeret, akkor a legsebezhetőbb, a gyűlölet ellen a szeretet se véd meg, talán, a fájdalom szüli a gyémántot, ha valakit mindenki elhagyott, talán akkor, a magány fájdalmában lesz az ember sebezhetetlen, a sokáig hordott fájdalom hozza napfényre a kincset, vetkőzteti az embert a lélekig, fosztja meg a rárakott kolonctól, szokásoktól, szabályoktól, a fájdalom szabadítja fel az embert rabságából, ha kibírja a kibírhatatlant, mezítelenül is sérthetetlen lesz, a halálos fájdalomban nincsen már színjáték, ott már csak én, és ő van, én és a fájdalom, a fájdalomban meghal a régi, a sebezhető, aki átélte a legnehezebbet, a krisztusi kínt, és megszületik az új, az igazi, benne már kárt semmi nem tehet, könnyedén kibírja, még a legnagyobb szeretetet is.
