Azért félek, mert szeretlek,
Élve-holtan nem engedlek.
Rabom leszel, mint éj a Napnak,
Éjjel szempillám alá csuklak,
Nappal arannyal beragyoglak.
S ha kérded, hogy tehetném,
Koldus kézben nincs aranyfény.
A szívem hallgasd, a szemem nézd,
Ne a kezem, az szegény...
De amim van, az mind a Tiéd.
Szeretnék éjszaka
felébredni melletted
Csendben hallgatni
halk lélegzeted
Az éj neszei közt
lesni arcodon
az árnyak játékát
Homlokodból finoman
kisimítani egy hajfürtöt
lesve a Hold árnyékát -
Lebben a függöny;
megfordulsz, már alszol is tovább...
S a telihold alatt figyelve
ezt a csodát
Úgy őrzöm szívemben arcod,
miként borostyán őrzi a foglyát).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése