Úgy keresel, Édes, mint porba szánt igét
lelkedből kitépve ott lobog a láng,
míg lüktető csönded sajduló szívét
dédelgeti egyre a szemlesült magány.
Itt vagyok, Kedves, sírva nevetek,
ha szerelmes szót sugdos puha ajkad,
s amikor csírázik az édes képzelet
megtöretett fényed csorog végig rajta.
Te tovább keresel, kutatsz szüntelen,
mint hontalan árvák anyjuk kebelét,
de ajkad sem szót, se csókot nem üzen
csak friss vízzel hűsíted vágyad tenyerét.
Itt vagyok, Édes, a világ tetején,
hol kettőnkre ragyognak az aranyhajnalok,
hol álmaink kísértik az idő szellemét,
s ha lehunyom szemem, a tied vagyok.
Vörös liliom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése