Tudod arra gondoltam, hogy az igazán lényeges dolgokban nem változott az emberiség azóta, hogy belelépett a felnőtt korba, most is vágyik a társra, és gyereket szülnek a nők, festményt varázsolnak vásznukra a festők, ha nem is a barlangjuk falára, a lényeges dolgok megmaradtak, de talán mégsem ugyan az, a gyermek, kinek üveggolyó kerül a kezébe, épp oly boldog, mintha a legfényesebb, legragyogóbb gyémántot szorongatná, jól esik megforgatnia, kézbe vennie, gyönyörködnie benne, a cél, hogy csak úgy céltalan, a csodát megcsodálni, felnőttként minden megváltozik, változik a gyémánt, és az ember kapcsolata, mint ahogy változik ember és az ember közötti is, ha hozzájut a kincshez, elkezdi félteni, és azon töprengeni, hogyan lehet saját számára hasznosítani, ha másért nem, hogy lássa mindenki, a csodánál lett fontosabb a csodának a haszna, a festő legtöbbször nem a képért, nem a költeményért emeli az ecsetét, hanem a kép lehetséges áráért, sokszor van, hogy nem a gyermek a cél, a teremtés csodája csak annak eszköze, hogy legyen a szülőnek majdan, ki öregkorára gondozza, a teremtés hatalmasságát kicsinyíti az ember, amikor a célt használja eszköznek, igaz, nem árt ezzel senkinek, a festmény is, a gyerek is megszületik, nem változtat a tényen, hogy érdekből minden, attól még nem lesz savas az eső, nem lesz nagyobb a szmog, de mégiscsak szürkül a világ, savanyúbb lesz egy kicsivel,ha mindent az érdek, és semmit se a szeretet irányít.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése