A tükör túloldalán

Hiába esik a hideg tömegoszlató
te már úgysem érkezel,
pedig reményre ágyazott a szél,
most fáradtan átölel,
reszkető cseppekre bomlik a magány
az emlékek polcán,
átlátszó csendekbe takarva
a tükör túloldalán.

Török József

Hol vagy most ??

Hol vagy most ?
Mikor az éj meredélyén
rámtalálnak a hulló csillagok
és kegyetlen fényükkel
szétszakítják lelkem védőburkát.

Hol lehetsz most,
mikor magánypók hálójába
tévedt szivárványpillangó lelkem
érted kiáltott,
s megmenthetett volna
egy mozdulatod

Merre jársz most,
mikor agyam útvesztőit kutatják
gyilkos valóságdémonok
hogy rideg nemlehet-méreggel
kiirtsák didergő tündérlényedet.

Előbb mennybe, aztán
pokolra szálltam
Megmártóztam örömben,
s csontig hasító fájdalomban,
hitetlen hittel rádtaláltam.
Elfordított arcod látni nem akartam !
Másra néző szemed, nem figyeltem !
Dalaim süket füledbe dúdoltam !
Megtagadott Istenhez,
csodáért imádkoztam !
Véráztatta áldozati kövön
lelkem porrá zúztam !
A sátánnak életem felajánlottam !

De mindenkitől becsapatva kérdem :
HOL VAGY MOST ,
mikor már a remény is
oly rútul elhagyott
és régen nem ragyognak rám
bátorító csillagok.

Kováts Péter

ELHAGYATVA

Árnyékként járom az utcákat,
Egy vagyok a sok közül.
Lelkembem egyre nő a kín;
Merre megyek,
Magam sem tudom.

Leszólít egy utcalány,
Rá se néztem,
Mentem némán tovább.

Mindig reménykedek,
Mindig csalódok,
Újra és újra;
Meddig még e kín?

Néhány csillag tekint le
Az égről,
Ha tudnának beszélni,
Vajon megkérdeznék-e
Merre megyek
És hogy mi fáj nekem?

Torkomat fájdalom szorongatja,
Sírni sem tudok;
Nem jön könny a szememből.
Menni kell tovább,
Miért és kiért nem tudom;
Mennem kell tovább....

Talán egyszer elfárad
És otthagy engem,
A fájdalom és a magány.....

sötétben

minden éjjel azt álmodom
hogy az ablaknál állsz
és soha többet
nem leszel ugyanolyan
mint amilyennek akartalak
hiszen nem engem vártál azzal
a megmagyarázhatatlan vággyal
amivel én vártalak
és ma megint csak őrjöng bennem a tudat
hogy ebben az életben sem
tudtalak kezemben tartani
hát nem fogok többet a szemedbe nézni
már nem nekem zöld vagy barna

lassan elengedlek

de akárhányszor születek újra
mindig téged foglak keresni
mert tudom hogy félsz a sötétben.

Csurai Zsófia

Ha most kérdeznél...

Szememben könnyé fárad...

Jöttödet várja örök templomcsendem,
de lépteid neszét elhordja a szél,
hol reményben, hol kínban vérzik el a lelkem
testté-lett hiányod elárvultan fél.

Gyere, kötözd be fájó szívverésem,
derekamra fond két nyugtató karod
rólad merengek lágy távolba nézve
de visszfényként csak magányom ragyog.

Szememben könnyé fárad távolléted,
úgy szomjazok Rád, mint viharra a föld
árnyékodhoz simulnék puhán, észrevétlen
csak érezzem újra, hogy van hozzám közöd.

Vörös Liliom

Még szeretnék

Szeretném májusban arcodra csókolni a közelgő nyarat
És veled nézni a tanuló kis fecskék első röppenését,
Még veled szeretném látni, ahogy szirmot bont a tavasz
S a madárszárnyakon kiserkennek a puha tollpihécskék.

Szeretnék az árnyat adó fatörzsekben mókus odút látni.
Illatos orgonák lila gyöngyszemeit álmodozva nézni,
S azokból a parányi virágkelyheiből szíveket formázni,
Melyek a vértpezsdítő mámor éjszakákat újra felidézi.

Jó lenne az erdők elrejtett tisztásain friss patakra lelni,
Hol a csobogás szépsége elringatná a kitörni kész vágyat,
S jó lenne még egyszer megtanulni, oly hévvel szeretni,
Mint a zöld lombok a színpompázó dús gesztenyeágat.

Még szeretnélek megölelni sok utcán, parkon, téren,
Ahol minden álomból kilépő színes kép valósággá válik,
Mert, ha meséket rejtő varázsszavaid hallgatom az éjben,
Abban minden villanásnyi gondolat a csókjaidra vágyik.

Kun Magdolna

A dacos hátam...

Bár tudnád mit rejt konok, dacos hátam
Mikor magamba zártan
Túlélem halálom minden nap
S minden éjjelen
Mert át akarok látni
a földöntúli fényeken
Félek pedig fellépni az életporondra
Lépcsőin remegve visz lábam
S gondolatba megmérem
magam szorongva
Csak ijedten pislogok körbe
Minden lépcsőfokon vérem vesztem már
Csepp-csepp, de megyek rendületlen
Mert odalenn a biztonságban
nem érzem, nem tudom
mi oly taszító a csődületben
s hát odavetem magam.
Nincs páncél, nincs vért
S a tömeg cirkuszt akar, no meg vért
Oroszlánok, hiénák, s keselyűk
Szaggatnak, tépnek
Rajtam osztoznak
S belehalok. De túl is élem
S már látok át, túl a fényen
s megsúgom neked.
Szemembe nézz, s meglátod te is!
Látod, vérzek még, és fáj is
De láttam ott rajtuk túl
S elmondom neked,
Hogy tudd végre te is
Mi van fájdalmak felett
Arcod láttam,
s a fényben szemed
s a kínban hangodon
suttogtam neved
mert te vagy a fájdalmakon túl
vársz, és csak vársz
s nézed dacos hátam
hogy a könnyeim mellett a fényt
végre szemeidben megtaláltam.

Komáromi János

ha nem neked mondom

Szólok hozzád, mert azt remélem, itt vagy.
Ha tudnám, ha biztosan tudnám,
hogy megtaláltalak,
és valahol itt vagy,
akkor kevésbé fájna, a fáj,
akkor, amit írok neked,
az is másról szólna.
Ha úgy keresnélek,
Hogy nem hinném a csodát,
hogy mindenhol rád találok,
akkor csoda se lenne,
És sehol nem találnálak.
Ha nincs csoda,
és nem vagy a vonal végén,
akkor az érzés hazudik.
Ha az érzés becsap,
akkor a szavak nem a lélek szavai,
Akkor ez az utolsó tévedés.
Más a szavadnak az értelme,
ha nem nekem mondod,
de nekem szól,
és én rátalálok,
a napban is,
a holdban is,
a dalban, is,
a rigófüttyben is.
Más a szavam értelme,
ha nem neked mondom, de,
ha meghallod, tudod,
csak hozzád szólhatnak,
sok milliárd ember közül,
csak hozzád tartoznak
Nem adhatsz nekem,
mert kifosztanál,
nem adhatok neked,
mert kifosztanálak,
de, ha az érzés időtlen,
ha egymásra talál,
ha egymásba olvad
akkor, a csodánk valódi
és túl éli a bilincseinket.

.kaktusz

Nem tagadlak többé...

Keretbe szorítom tökéletlen sorsom,
hogy ajtót nyithasson ajkamon a lélek
sár és könny között, irdatlan romokon
de mindig drága nyomaidban lépek.

Téged követlek, Te szent tértelenség
és nincs az az Isten, mely hitemből kiránt
Te, vágy-érintésből fogant igazhitű szépség,
nyomaid követem egy embersorson át.

Mit bánom én, ha tévedésnek hiszik,
hogy azt az utat lesem, mely folyton hozzád vezet
ha megroskadok és lábam összecsuklik,
újra talpra állok, akár egy kisgyerek.

Nem tagadlak többé, legyen örömödre,
minden magához ölelő szavam,
bűnünk porából született gyönyörrel
mindig közeledbe rajzolom magam.

Mit bánom én, hogy visszataszítónak
találják, hogy ereinkben vad zápor szakad
vakítsák csak meg a szépre szomjazónak
mindkét szemét, ha látni sem szabad.

S ha bűn volna, legyen, én csodámnak tartom,
hogy téged szeretlek, és viszontszeretsz
hogyha kell, világgá kiáltom
létezésed juttat lélegzetvételhez!

Vörös liliom

Jorane - Pour Gabrielle (Live)

Lassan megöregszik

Az ember lassan megöregszik,
A jövőnél már fontosabb a múlt.
Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,
Csak könyörtelen elmarad az út.
Ha sötét is, nem félünk a jövőtől.
Nem is sötét, üres. A szerelem
Többé már nem követelőző,
Gyöngéd csupán. Fut velünk a jelen.
Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki.
A szerelem is néz csak, nem remél.
Az úton egyedül kell végigmenni.
Visszahúzódik minden, ami él.
A szerelem komor, kék mélyút.
Nem lángol már. De fájni még tud.

Imre Flóra