Jöttödet várja örök templomcsendem,
de lépteid neszét elhordja a szél,
hol reményben, hol kínban vérzik el a lelkem
testté-lett hiányod elárvultan fél.
Gyere, kötözd be fájó szívverésem,
derekamra fond két nyugtató karod
rólad merengek lágy távolba nézve
de visszfényként csak magányom ragyog.
Szememben könnyé fárad távolléted,
úgy szomjazok Rád, mint viharra a föld
árnyékodhoz simulnék puhán, észrevétlen
csak érezzem újra, hogy van hozzám közöd.
Vörös Liliom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése