Árnyékként járom az utcákat,
Egy vagyok a sok közül.
Lelkembem egyre nő a kín;
Merre megyek,
Magam sem tudom.
Leszólít egy utcalány,
Rá se néztem,
Mentem némán tovább.
Mindig reménykedek,
Mindig csalódok,
Újra és újra;
Meddig még e kín?
Néhány csillag tekint le
Az égről,
Ha tudnának beszélni,
Vajon megkérdeznék-e
Merre megyek
És hogy mi fáj nekem?
Torkomat fájdalom szorongatja,
Sírni sem tudok;
Nem jön könny a szememből.
Menni kell tovább,
Miért és kiért nem tudom;
Mennem kell tovább....
Talán egyszer elfárad
És otthagy engem,
A fájdalom és a magány.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése