Tudod, ha fázom,
nem úgy,
mint mikor elég
a melegedéshez a kályha,
hanem mikor a hideg
már majd a lelkemig ér,
olyankor hozzád hajt valami,
hogy ne engedjem,
a lelkedet elérje
a jeges áramlat.
Ha úgy érzem rossz,
mert nem tudok rólad semmit,
akkor
mesélek Neked magamról.
Ha elfáradok abban,
hogy élni kell,
akkor azt írom Neked,
az élet szép.
Ha azt hiszem, céltalan,
olyankor elmondom Neked,
hogy az élet maga a csoda,
és a legnagyobb csoda akkor vár,
mikorra hisszük,
mindennek vége már.
Olyankor
megmelegszik a lelkem,
úgy érzem,
mintha tudnék rólad,
és újra szeretek élni,
látom a célomat.
Hiszem,
kettőnkre még csoda vár.
De olyan is van,
hogy sehol nem talállak,
olyankor nem találom
magamat,
olyankor didergek,
olyankor ordítani tudnék,
mert nem tudok rólad,
céltalan az életem,
nem hiszem a csodát,
és jobban szeretnék halni,
mint így tovább élni.
Olyankor hiába kereslek,
Te nem adsz jelt,
pedig tudod,
tudnod kell,
hogy Nélküled
elveszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése