Csókjaink
a feledés sírjában
tetszhalottként
néha életre kelnek
Karom kitárom
ko
po
gok
szíved zárt kriptafalán
Kereslek
mint árvízkárosult a házát
mint üres képkeret
az ellopott vásznat
Kereslek
ha hiányzol álmaimból
kereslek szokásból
kitöltöm veled a kopár percet
Kereslek mint lejárt óra
saját ketyegését
mint elszállt füst
a duruzsoló kályhát
Emlékek ölébe bújok
ott kereslek
ha fázik a lelkem
húnyó parazsunknál
kissé fölmelegszem.
Komlósi Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése