Hiányod

porrá zúzott könnycsepp
sikít arcomon át,
ahogy hangod után kutatom
szobám minden apró zugát.
szívemben rekedt elkésett vallomás
a felejtés muszája tépkedi újra
egy újabb darabkáját.
lassan tele lesz vele
bolondok csarnokában faliújság.
szíved dobbanása mögé bújtam,
de kiszakadtam rejtekemből.
minden robbanni készül…
hiányod felfal,
elevenen.
félek.
hiányodtól terhes a csend,
de szívemben a legnagyobb
ahogy a hold sápadt fényével
rajzolgatja szobám falára arcod.
egy pici pók sző bánatból hálót,
hagyom…
sötét van…
halványuló árnyékod ül az asztalon,
kérdi tőlem, hol lehetsz?
mikor szemedbe lógó hajtincsed
lelkünk ködfátylában elveszett.
nem-léted szigorú ostorát
körberágja egy feledésbe zárt gondolat.
nevetéseddel együtt a csillagok
fénye is elhagyott.
és most,
utolsó mosolyoddal a párnám alatt…
…elalszom

sz.j.t