Vártalak

Vártalak. Magamnak álmodtalak
esőben, hóban, sötétben és fényben,
tükröm voltál - igaz tükörképben.

Miattad, bennem halk zene szól,
- lehet Párizsban, a Szajna parton
csak egy rongyos koldus dalol -
hol hópelyhekkel táncol a szél,
dideregtet szerelmespárokat,
vacogó csókokkal forrhat egybe
felhők felett, az ígéretekkel terhes
alkonyat; - Nem kellek már? -
kérdezik az elhervadt szirmok és
a fák, kopasz ágakon konokul billeg
újra, a festetlen világ. Szürke minden,
tétovák a gondolatok - magamért
magamnak, vajon mit mondhatok?
Mézillatot hint magányos szívemre
az éj, kóborló, gyilkos rögökkel
küzd, viaskodik ereimben a vér.

Remélek. Várlak. Magamnak álmodlak
esőben, hóban, sötétben és fényben,
igaz tükröm lehetnél - tükörképben.

Carie*