Hófödte hegycsúcsok

Hófödte hegycsúcsok, jeges szélben hajlongó fák,
Az égbolton titokzatos fények, félelmetes,
Kísérteties az Isten háta mögötti, zord világ.
Emberi hang nem hallatszik, csupán a süvítő szél,
Hangjain át felsejlik egy keserű jajszó,
Mely kétségbeesve, meggyötörten segítséget kér.
Régi korok asszonya jajgat, szomorú hangja messze száll,
Csüggedten hívja szeretett urát, kit egy ködös hajnal óta
Hiába keres sírva, zokogva, nem talál….
Évszázad is eltelt már, mióta eltűnt hitvesét keresi,
Fehér fátyol libben a komor, zord fenyvesben,
Nem nyugodhat békességben, míg elvesztett urát nem leli…
Elfáradva lehajol, megpihen egy fa törzsén,
Bágyadt, erőtlen a vacogtató hidegtől, de szívében
a remény él…
S nem hiába a hit, melyet egy fejét simogató,
rég elveszett kéz bizonyít…

Héja