... ha útja a lélektől lélekig elvezet ...

Tudod, újra, meg újra olvasom a leveledet,
visszavezet a vágy, hogy kezembe vehessem,
az ismerős sorokat átfussam szememmel,
vajon, miért más ez a levél,
szép, egyszerű, érthető mondatok, gondolatok,
nem kell benne a sorok között kutatnom,
bárki olvashatja,
a szavakat mindenki megértheti,
lehetne akár költői mű, fiktív levél,
a költészet kedvéért egy költő is írhatná,
de az mégis más lenne,
mert minden költeményből hiányzik valami,
nekem, neked, mindenkinek,
csak akinek szól, (ha valóban szól valakinek)
csak az érezheti a belőle jövő sugárzást,
azt hiszem, úgy mondják, a lélek sugárzását,
másnak érzelgősnek, szentimentálisnak tűnhet,
csak mert nem ér el hozzájuk,
ha az a levél, a vers, lélektől lélekig szól,
mindenki másnak csak betekintés az ablakon,
mint a kavics olyan a levél, mint egy hajtincs,
ami lehet értéktelen is,
de lehet értékesebb a legdrágább gyémántnál,
ha útja a lélektől lélekig elvezet,
ahogyan Radnóti írta,
„gépen száll fölébe, annak térkép e táj”
a levél az enyém, csak az enyém,
mint egy csak nekem szóló látomás, jelenés,
akkor is az enyém lesz,
ha a papírt tűz égeti el,
ha már hamva se lesz kézzel fogható,
más nem értheti úgy, ahogy én értem,
mert más nem érezheti,
másnak festmény, nekem a valóság,
csak én tudhatom, mit jelenthet neked
"egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.”
Igen mindent megváltoztat,
ha egy levél, egy kavics, egy hajtincs,
ha a naplemente lélektől lélekig érkezik.

.kaktusz