Hiányzol...

Hiányzol!
Távolléted keserű íze
tölti be napjaim,
reményteli álmokat szőve,
morzsolom kínzó könnycseppjeim.
Vedd észre,
bánatod felhői mögött,
kacag a szeretet,
várja, hogy léted láncait
lassan elengedd.
Rád gondolok,
s fényben fürdik lelkem tengere,
engedj közelebb,
lélegzeted leszek,
s míg csókjaid tavában
el nem veszek,
a végtelen mámoros örvényében
ölelkezem veled.
Szívem, mint
pislákoló gyertya virraszt,
míg meg nem érkezel,
virágzó kertemben
az örök tavasz te leszel.
Reményem vagy,
mint Földnek a fény,
édes boldogságodra
szomjazom,
az éj tornácán,
neked világít csillagom.
Hiányzol,
érezd, sóhajom gondolatszárnyán
remegve üzeni,
engedd, hogy kezed öblében
megpihenve találjanak örök otthont,
könnyeim gyöngyei.

Taygeta