Tudod, arra gondoltam, milyen sok felesleges imát rebeg el az ember, mikor úgy érzi, nincs már más remény, amikor hiszi, a lehetetlent akarja megváltoztatni, mikor elkeseredetten, könyörögve akar szabadulni, hány, és hány hitetlen ima száll a magas ég felé, és hányszor nem kegyelmez az Isten, mikor talán már az ördög is megszánná az embert, és az ember mindig elölről kezdi, mi mást is tehetne, nincs már más hova fordulni, ez az utolsó szalmaszál, pedig nem hiszi, egyszer hozzá is bekopoghat a kegyelem, és mintha csak vonzaná magához a síró, rimánkodó ima a rosszat, mindig csak lefelé, sehol egy kapaszkodó, pedig talán mégis van értelme az imának, a szelíd kérésnek, a bizalommal telinek, a keserűségben is boldog, a fényben hittel bízó imának, boldognak, bizakodónak, hisz aki hittel kér, annak adatik, tán úgy kellene várni a jobbra fordulást, mint hideg télben a tavaszt, nem kételkedve, tudva, minden jég felolvad egyszer, hidegben is elindulni a tavasz elé, mert a kikelet olyan csoda, aminek még a gondolata is megdobogtatja a dermedt szívet is, most tél van, fagyos tél, de tudom Istenem, a tavasz soha nem marad el, ahogy benne nem kételkedem, úgy hiszem, az én tavaszom is jön felém, ha én nem bízom, talán senki, s akkor egyszer örök sötétben maradok, ha nem hiszek benne, ha nem várom a rosszban is meleg szívvel, akkor egyszer majd nem kel fel a Nap, kit nem várnak örömmel, annak felébrednie sem érdemes, a repülő a boldogsággal már elindult, csak még meg nem érkezett, repülőtéren várni is majdnem a beteljesülés, ki attól fél lezuhan, annak mindig jön egy légörvény, tudod, azt hiszem, az előlegezett bizalmával, előlegezett?
nem, hisz annyi a bizonyíték rá, hogy a hitével teremteni képes az ember, nem csak a másikat tudja átváltozatni, ahogyan te változtattál át engem, hanem a saját sorsán, és talán még a világ kerekén is fordítani képes.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése