Ím´ megkövetlek…

A hold maradt ismét,
keskeny,
dagadóra álló
fényes sarlójával
minden vígaszadóm
a szeles alkony után.

S gondolatban Te,
midőn
ágynak dőlve,
gyűrődötten dobtam
a székkarjára ruhám.

Hány est
folyik még így,
magas dunaárként,
hol a sötét
mind egyedül hull rám?

Szólj,
szavad oly szép,
szemed apró csillag,
érintésed
bőrön futkorászó
nyári
meleg hullám.

gyémánt