...tudod, Kedves, ameddig nem ismertelek csupán kósza sziromként éltem, a sorsfuvallatok s a légörvények kergetőzve játszottak velem...itt és ott is voltam, mindenhol felbukkantam, elidőztem, majd továbbszálltam, miként tavaszból áttértünk a nyárba, ahogyan az évszak változtatta változékony arcát...nem találtam virágom többi részét, amely biztonságos menedékként elrejtene az éjjel fagyos haragjától, a napsugarak sorvasztó forróságától, nem voltam estébe záródó illatkehely része sem, nem gyönyörködött bennem a kertészek vágyakozó tekintete...én a széllovakkal tartottam, vad musztáng-vágtájuk örök ütemében csupán színes hópihének látszottam, ahogy örvénylő kezük közt, csodálkozó szempillantások elől tovaillantam...
...ám egyszer lehullottam egy virágoskert szélére, vörösen izzó szív-virág puha peremére, éltető édes zamatát megosztotta vélem, és én nektárjának vágyott ízét mohó gyermekként magamhoz vettem...azóta szirmom az Ő testének ága, tündöklése életem egyetlen kívánsága...mert elsorvad egykoron bársony sziromlétem, fonnyadó barnára vált át rikító tavasz-színem, ha Ő nem pompázik és nem simítja finomságos érzetű napsugár, mert két külön sziromlevél immáron egyetlen virágszállá összeállt...
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése