Én is...

Ágyékomban érzem az elhalasztott lüktetésed
valami kárhozott, eleve elítélt gondolat vesződik
mosdatlan tegnapok vetkőznek
kígyózó testükkel csavarodnak rúdra - sztriptíz,
holdra ragyogtatott felvillanó fehérség a fény
mosolyba húzva az ív, még várok
hajolj közelebb… kimeríthetetlen választék
nászra kész repertoárod…
kellesz. Megtépázott önbecsülés -
értő és megértő pillantások csapnak arcul.
Álarcba bújt titkolt vágyam oson repedés
mentén, szabadságot színlel hanyagul
de te látod, miként rezdül ha törik a hang.
Tenyered alá bújnék, végtelen simulást
keres bőröm villódzó csapongásod alatt
történetekbe gyűröd az időt… hazugság
csak, húzni az időt, élvezni az szádra szegezett
pillantást. Akarom.
Behunyt szemekkel ölteni fel minden
mérnöki hideg fejjel megtervezett mozdulatod.
Vannak emlékeim. Sosemvolt időkből.
Ahogy lassan nyitod a szád, leheleted cserélve enyémmel
szaggatott kortyonként inni levegőd…
aztán a színlelt harc, testem felel testednek
égre meredő tüszők tánca
bizsergésbe rajzolt ájulásig fűtött láz
a sírás fojtott extázis… láncokat
veszítettünk mindahány közösbe tett órán.
Emlékek?
Itt élnek szemzugba vésve minden ránc
egy-egy perc.
Minden perc egy vallomás.
Tudod, még írnám az üzenetek végére
hogy szeretlek. De félek kicsit
hogy csak úgy, megszokásból vagy véletlen
odaírod… én is.

Brada Ági

Sose búcsúzz el....