Tudod, arra gondoltam, néha olyan az ember, mintha benne a levegő is beteg lenne, mintha túltengne lelkében a füst, a szennyeződés, menekülni szeretne, vágyik a tiszta ózonra, de ahhoz nagyon gyors vonatra kellene szállnia, messzire elutaznia, olyan messzire, ahol megszabadulhat a fullasztó levegőtlenségtől, de az a táj nagyon távol van, nehéz odáig eljutnia, ahhoz önmagát is el kellene hagynia, hogy túl lépje a benne rekedt szmogot, nincs semmi, ami csak egy pillanatra is felüdítené, mindenhol csak füst, korom, és szürkeség, de ha szerencséje van, mielőtt belefullad, jön a szeretet nevű tisztító fuvallat, vele egy csapásra minden megváltozik, előbújnak rejtekhelyükről a fuldokló katicabogarak, ujjongó dalba kezdenek az addig láthatatlan lélekmadarak, kinyílik a lélek meggyötört tüdeje, és megkönnyebbülve kezdi inni a tiszta, a kristálytiszta felmentő levegőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése