Tudod arra gondoltam

Tudod arra gondoltam, hogy érdemes e élni,
erre az agyon szidott világra megszületni,
és ha igen, az-az idő mikortól jön el,
amikor már az értelmét az egész elveszíti,
talán, mint a fa, olyan az ember is,
míg van megújulás,
amíg a gyümölcs megterem a fán,
addig érdemes, ha öreg is,
ha a törzse több sebből vérzik is,
de ha tavasszal,
mikor csivitelve a madársereg megérkezik,
amikor minden megújul, minden új életre kél,
az ő ágain is megjelennek az apró kis virágok,
ha nem is annyi, mint ifjúkorában,
ha sokkal kevesebb gyümölcsöt is hoz,
mint valamikor fénykorában,
de ha csak egy öreg csavargó is van,
aki lesi, várja, hogy a gyümölcs megérjen,
akit éltet a remény,
hogy a gyümölcséből végre ehessen,
akkor már van értelme az életnek,
ha nem is zajos szüretelő sereg látogatja,
de az a kapcsolat, az öreg csavargóé
és az övé,
sokkal mélyebb, sokkal meghittebb,
ők ketten összetartoznak,
ők ketten éltetik egymást,
értelmet adnak egymás életének
a fa, aki virágzik valakiért,
és aki annak a fának a gyümölcséből jól lakik,
csak egy ilyen fa az ember is,
azt hihetné, ha megöregszik,
egy száraz kóró ő már csak,
de míg tavaszról tavaszra megújulni képes,
ha a törzse ezer sebtől is véres,
ha küszködve is,
de ha van, akár csak egy másik,
aki az ő gyümölcsére szomjazik,
aki azzal jól lakik,
az életének értelme van addig,
talán a legkülönlegesebb virág
a fájdalomban nyíló szeretetvirág.