…tudod, Kedves, sokszor képzelem, hogy olyan vagyok, amilyennek a Sorsom szánt engem, elképzelem, ha felütném a lélek-szentség nagy könyvét, azt láthatnám magamról, aminek megformált a Mindenható keze…s azután megajándékozott az önálló döntés és a lehetőségek közötti választások bonyodalmával…de a lehetőségek gyakran olyanok, mint az utcán nyomunkba szegődő, bogárszemű ebek, kik nyűszítve, hűen követnek bennünket, amég egy óvatlan mozdulatunkkal elijesztjük őket, esetlegesen magunk rettenünk meg a ránk nehezedő elvárásokkal szemben, és inkább figyelmen kívül hagyjuk a bizalommal telt lelkeket, mintsem befogadnánk őket…lehetőség volna-e hát a szerelem? A lehetőség, mondják, elillan a következő percre, de miként távozhatna tőlünk villanásnyi idő alatt egy ily’ mélységes érzelem? Én fehér zsebkendőmet kötöttem már szívem szegletére, megadtam magam az érzelmek eltántoríthatatlan erejének, s vitorlaként vezet engem háborgó, mélysötét vizeken, parttalan tengereken, fövenyes szirtek és partok képét ígérve, ezer-ízű kéjeken át mindaddig, amég csak utaznom kell…tudod, olyan szenvedéllyel vágylak szeretni, hogy nyomot hagyjon rajtad minden érintésem, csókjaim minden szűk szegletedre örök vesztegzárat aggassanak, oly erővel kívánlak, ahogyan érezni nem volna szabad, amitől már megbotránkozik minden emberfia, hiszen nem pislog fény berögződéseik sötétjében…felsejlő becéző szavaim, tintájukkal vésetnék üzenetüket lázas tested vonalaiba, köréd rajzolnám a lobbanó hév szerteágazó virágait, szájad szegletéből csokorba szedném megannyi lágy sóhajod szálait, s mikoron már az éjszaka felgömbölyítette vad bujaságok megannyi gombolyagait, ránk terítené durva, szőttes paplanját, és hozzád simuló testem lázas vallomása simítaná puhává s oltalmazóvá…
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése