Visszavárlak

Most,
hosszan elmerengve
elnyúlt éjjelem
szomorú csendjében,
apránként,
kicsi kis kockákban
eszembejut minden,
s olykor
az a sok elmúlt perc,
bennük
minden kedves,
szorongó pillanat,
az éj sötétjében
mély sóhajba szakad.

Bírom,
talán még bírom
ezt az állapotot,
e magasló csendet,
de hiányzik szavad,
hiányzik mindened,
miért oly hosszú
ilyenkor az idő
apró
másodperce,
hogy
éveknek tűnő
szürke
napokon át
nem nézhettem
tündöklő szemedbe?

Ma,
lesz talán egy ma,
ha illan az éj,
s egy hosszú nap
után
újra az alkony jön,
tudom,
ölelésedben
megtalál majd
újra
elvesztett örömöm,
s ahogyan rég,
ott,
ahol akkor
vörösbe
ment le a nap,
kissé
megremegve,
gyökerezett lábbal
látod,
visszavárlak.

gyémánt