Szerelem

Alattvalód vagyok én,

szörnyű törvényeidet tisztelem,

titokzatos arcú, borzas hajú,

szépséges, mindig meztelen királynő,

Szerelem!

A te országodban te vagy az isten.

Teremtő, rontó. Termékenyítő.

Te szabod meg, kerekét hajtsa frissen,

vagy lassan, vagy megálljon az Idő.

Arcra borul előtted a te néped,

a forró testét fekteti elébed,

hogy sétaidőn szőnyeged legyen,

meleg, csiklandós talpad végiglépked

a szemérmetlen rajzú szőnyegen

és boldog az, ha sárga, ha fehér,

ha barna bőrű, akit a te lépted

villámütése ér.

A te országod fullasztó meleg,

ruhát nem tűr a test, elfúlva tátog

a száj. Hatalmas tűztorkú virágok

lángolnak, kába illat őgyeleg.

Ámokfutók hazája ez. Lihegve

száguldanak, kezükben a gyilok,

őrjöngve mártják ártatlan szívekbe,

útfélre rogynak a bús mártírok.

És ennek így kell lenni és ez így jó.

Amikor ölnek, törvényt tesznek ők,

ámokfutók itt a törvénytevők,

véreskezű, dühödt ámokfutók,

akiket ajkukon mart meg a kígyó,

a te kedvenc mérges kígyód, királynő,

A Csók!

A te országodban, királynő,

minden a feje tetején.

A te országodban, királynő,

bűn az, ami másutt erény.

Ott a jóságot megölik,

ott a hűséget kerékbe törik,

a szeretet kardélre vettetik,

a béketűrést élve temetik.

A te országodban, királynő,

megölnek minden védtelent,

a te országodban, királynő,

rajtad kívül semmi se szent!

Alattvalód vagyok én,

szörnyű törvényeidet tisztelem,

titokzatos arcú, borzas hajú,

Szépséges, mindig meztelen királynő,

Szerelem!

Nadányi Zoltán