Szabó Lőrinc: Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol

Úgy kéne már, hogy

enyhüljön bennem ez a szomorú

és bizalmatlan, örök társtalanság,

de mindenkitől féltem magamat,

szabadságomat, nem tudok örülni

fenntartás nélkül, és így születik meg

az önzésből a lelkifurdalás.

Félek tőled, akkor is, ha kívánlak,

szeretlek, s mégis mindig titkolom,

vágyom rád, s most is úgy hajlok föléd,

mintha ellenség volnál: óvatos

lelkem tüskéit fordítom feléd,

mert törvény véd s mert zsarnokom lehetsz.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

Nem nyúlok hozzád… Óh, micsoda jóság,

milyen tökéletes odaadás

kellene ahhoz, hogy boldog legyek,

és aki vagyok, mégis az maradjak!

Az ellentétem kéne, az, aki

nem követel semmit cserébe, a

teljes biztonság, az önvád alól

felmentő, szent, jókedvű, igazi

önzetlenség…

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol…