Elfújta a szél...

Azon gondolkodom: néha milyen
óriási is a szívünk ..
- Nagyobb, mint az óceán ..
Állunk a partján, - széttárt
karokkal és hagyjuk, hogy
magányunkat elmossa ..
Arra várunk, hogy a szél
egy csónakot sodorjon felénk ..
Tudjuk, indulnunk kellene
egy nyílt víz felé, - de nem merünk ..
Félünk, - rettegünk ..
Csak várunk .. Megőrizzük emlékeinket ..
Azután egy magányos, fázós,
didergős reggelen rájövünk,
- amit valaha is tettünk -
milyen kevés volt ..
A lehetőségeinket is elfújta már a szél ..
És szétmaszatoljuk arcunkon
végigömlő könnyeinket ..