Úgy ölelj, hogy költemény legyen

Ma csak a szád kell és a kezed,
a szavak most nem hoznak lázba,
napoljuk el a költészetet
nézd, a testem mennyire árva.

Rád csókolom, mit elmondanék,
bőrödbe sütöm a szavakat
holnap lehet, majd meg is írom,
ha lángra gyújt újra a gondolat.

Lobbanj fel bennem, mint szószegett
napok után a csavargó ihlet,
ereimben lüktetve zakatolj,
eméssz fel, akár percet az élet.

Úgy ölelj, hogy költemény legyen
a vágyódó, lázas mozdulat.
Szeress, mint még sosem szerettél
s én minden sorommal megáldalak.