Tudod, arra gondoltam,
az ember olyan, mint az a kút,
amelyikbe mindenfélét beleengednek,
vagy mint a szivacs,
ami válogatás nélkül mindent magába szív,
pedig lehetne olyan is, mint a gyémánt,
ami csak a fényt engedi be,
csak a fényt,
minden másnak keményen ellenáll,
aki fényt enged be,
az fényt sugároz magából,
az ember minden homokszemnek kiszolgáltatottja,
minden homokszem megbánthatja,
nem csak a szemét,
nem csak a bőrét birizgálhatja,
hanem eljut, beférkőzik sokkal mélyebbre,
egy percnyi nyugtot nem engedve,
idegenek által szétfröcskölt méreg ez,
ami felhalmozódik,
megöli először az életkedvet,
majd magát az életet,
pedig csak olyan bántja az embert,
akihez nincs köze,
aki tőle idegen, bántás csak idegentől jöhet,
aki szeret, az nem bánt, aki bánt, az idegen,
aki előtt le kell engedni a páncélozott ajtót,
eltévedtél, te nem ide tartozol,
te nem fényt, te sötétséget hozol,
te nem lehetsz az én szívem lakója,
az ember ehelyett védekezéssel tölti drága idejét,
végül a meghívott lakó marad kívül,
neki szánt hely nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése