Te megtanítottál arra, hogy ne kérdezzek. Kérdeztem, és nem feleltél, talán mert azt akartad, magamtól is tudjam a választ. És én magamnak válaszoltam, hogy azt teszed, amit tenned kell, és azt kívántam, ezek a válaszok vezessenek Téged. Leszoktam arról, hogy mást kérdezzek, merre vezet az út, hogyan tovább, miért van ez így, ha valamit nem tudok, magamtól érdeklődöm. Tudom, ettől okosabb nem leszek, de legalább a válaszok nem zavarnak meg. Mert a válaszok sokfélék, és mégis egyformák. Úgy érzem, a kérdésre, a fontos kérdésekre a válasz valahol itt van legbelül. Mintha belém költözött volna egy másik személy, szerény, halk szavú, nem erőszakos, a maga igazáért nem harcoló. Valaki, aki mindenre ad választ. Ha én okoskodva az igazamat bizonygatom, elcsendesedik, a sarokba vonul,
mintha azt mondaná, te tudod, tedd, ahogy jónak látod. De az élet általában neki ad igazat, ha hallgatok rá, akkor az utam egyenes, ha nem, akkor eltévedek. Ő lehet az én útjelzőm, aki mindig megmondja merre tovább, némán a fejét csóválja, ha nem hallgatok rá. Vagy csak annyit mond, eddig és ne tovább, van, hogy csak annyit, bízzál benne.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése