új reményt…

gyötörj még Élet
tűröm mozdulatlan
köröttem milliárdnyi
lélek
kit emészt
ez az ős fortyogó
katlan

alattam
a ´ félek´
kútja fakad
elmerítem benne
néha önmagamat
arcomra akkor
könnyfátyol tapad
kínzó köhögésként
szakadnak
a szavak

gyakran csak állok
néma közöny ködben
mikor halottak
a szivárványok
csak a fakóság libben
néma lélegzetek
fújnak ködvirágot
akkor zsibbadtan
szótlan
odébbállok

amott kínzó
gyűlöletek ordibálnak
hullanak száradt szirmai
az örömvilágnak
kétségekkel tele
leszakadnak a kezek
ott is csak állok
már semmit
sem
értek

bármerre is nézek
kiutat keresve
minden pillanatot
megfertőz
egy érdek
keserédes
nedve

fölfelé kell lépnem
rá a napsütésre
szívem nem kell
már
kitépnem
fölszakította
ezer seb
vétke

legnagyobb bűnéért
mert élni
mert
vörös cseppjeivel
a Halálnak
felelt

gyönyörű katlan
ez
átkoz öl eláraszt
ez
az otthonom
ahol az Élet
újra új reményt
fakaszt…

… feltámaszt


legna