Onnan, hogy a lélek hangjaira érzékenyek vagyunk.
Onnan, hogy a csodát nem engedjük elvenni magunktól.
Onnan, hogy messzire nézünk,
jóval a földi élet és a halál határain túlra.
Onnan, hogy nem engedjük megfosztani magunkat attól a bizonyosságtól,
hogy halhatatlanok vagyunk.
Onnan, hogy hiszünk a hitben.
Onnan, hogy sejtjük, ahová elindultunk, ott várnak.
Onnan, hogy belül keresünk, magunkban is, másokban is.
Onnan, hogy bár magányosak vagyunk, nem vagyunk egyedül.
Onnan, hogy életünknek, még ha nehéz is, értelmét látjuk.
...Fogjuk meg egymás kezét.
De ha nem sikerül - mert ma ez is nehéz- legalább tudjunk egymásról a sötétben.
Neked adnám a holdfényt, ha díszcsomagolásba rejthetném, hogy lásd, én adom, csak neked. Neked hívnám a napfényt, ha nem égetne el, míg meglepném vele rózsaszín lelkedet. Neked adnám a csillagot, ha égig érő létrán elérném s kiválaszthatnám a legszebbet. Neked adnám a holnapot, ha a tegnap és a ma elmúltával remélhetnénk még fényeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése