…tudod, Kedvesem

…tudod, Kedvesem, rájöttem, hogy a gyűlölt távolság jót tesz nekem, mert megtanulok még inkább küzdeni Érted, a távolság erőt és kitartást ad nekem ahhoz, hogy ne fogadjam el, amit a Sors kínál, mert van úgy, hogy alázatosan fejet hajtani kényszerülünk a kerékkötő-akadályok előtt, és beletörődve felkelni és lenyugodni hagyjuk a nap bukó árnyfényeit, de olykor számunkra is ismeretlen erő tör fel sejtelmesen ringatózó lelkünkből, harcba indul a megváltoztathatatlannak tűnő elrendelésekkel szemben…de én biztosra tudom, nem nőtte magát oly magasságokba azon akarat és elrendelés, amely megkövesíthetné köztünk a távolságot, ami felemészthetné szívem perzselő lángjait, s a keserűség kútjának fagyos cseppjei próbálják ugyan elfojtani lángolásomat, de minden világi törvénnyel szembeszállok, és a forró lángnyelvek végérvényesen legyűrik szerelmünk ellen vétő tehetetlen gyilkos próbálkozások béklyóját…mily’ dőreség azt gondolni, amikor otthonunk fészkes puhaságából utamra indulok, tartok valamerre…micsoda ostoba gondolat, Tőled távolodva nem vezethet utam, és amikor azt hiszem célhoz értem, mert eljutottam, ahová mennem kellett, akkor is csupán megpihentem, hogy visszatérhessek Hozzád sértetlen…elrendelt utunk mindenkor láthatatlan a szemnek, a szív halad rajta, s a szerelmet sóvárgón vágyakozó lélek…

Moha