…tudod, Kedves,

…tudod, Kedves, mostanában foglalkoztat egy gondolat, a saját gondolatom…tudom, ez értelmetlenségnek tűnhet, hiszen minden bennem születő foszlány, sajátom, de ezt szó szerint értem…a saját énem. Gyakran feltenném a kérdést a nyüzsgő, forgó tömegből találomra kiemeltnek, hogy tudja-e miben rejlik több Ő belőle, a porlepte múltban, a szél hátán rohanó jelenben, vagy magát keresve várja, mint Megváltót a földiek lelke, az elfolyó idő szitás ujjain át belépni egy túlmagasztalt jövőbe…az eső lágyan hulló, merengő gömbtestébe fordítom tekintetem, és kémlelve figyelem önnön tükörképem benne, mást mutat…Ó, Kedves, mondd más ember lettem én, mióta oldaladra kanyarított tarisznyád lettem, megbújva hordom legbensőbb titkodat, viharoktól védve, testemmel óvom belém rejtett bizalmad, és minden szomjadat oltó, odaadó valómat…kinyílt a pillanatok tarka rétszerű arca, a Nap és Hold már nem fösvénykedve mérik ránk javaikat, nem holmi unciákban, hanem aranyló ezüstporból világot hint a földi embernek, csak észre kell venni, hogy tenyeredhez kulcsolódva villan egy szempár az ősi, buja éjszakában…jelenemet csókod írja, múltam fájó sebére helyezi gyógyító áldását, s felhasított rést foltoz minden kéjmámoros éjszakán, s a forró szenvedély kergeti tova régi idők hegének makacs képmását…Melletted több lehetek, mint ami vagyok, hiszen múltat felváltó jelenkori napok túlmutatnak ugyan létem végtelen hullámain, de odalent, a mélyben megfeneklett az idő, nyisd ki csak szemed, süllyedő hajótöröttem, megláthatsz engem…és mikor levegő után, fuldokolva ragadod meg a feléd nyúló kezed, akkor is arcomat kémlelheted…hiszen voltam az elsüllyedt mindenség és lettem kiemelkedő újrakezdés…mert mindnyájan így élünk, s hogy egykoron törött vitorlánk ismét a feszített víz sima tükrén verődik-e vissza, csupán ez a kérdés…

Moha